A Suzuki újabb fontos mérföldkőhöz érkezett Esztergomban, a vállalat a közelmúltban átlépte a bűvös 4 milliós számot: ennyi autót gyártottak az elmúlt 33 év alatt mióta jelen vannak Magyarországon.

Szintén jó hír, hogy a vállalat immár több mint 3 ezer embernek ad munkát, tavaly 240 ezer Suzuki autót adtak el Európa-szerte és ezek felét Esztergomban gyártották.

A Suzuki kiemelt jelentőséget tulajdonít az egyetlen európai gyárának, így ma már a globális autóipari megújulás által indokolt további beruházásokról egyeztettünk Suzuki Toshihiroval, a vállalatcsoport vezérigazgatójával.

Megújult a partiumi Szilágypér református temploma.
Pünkösd csodája az volt, hogy az akkori világból mindenhonnan összegyűlt emberek megértették egymást.
A templom felújítását is nevezhetnénk a pünkösd…

Jánossomorja a választókerület második legnagyobb városa, ahol jelenleg is kilenc, összesen 785 milliós fejlesztés zajlik, amelyre 635 millió forintos, vissza nem térítendő pályázati forrást nyert a…

Egymás mellett békében, biztonságban, Lébény városában

Bevallom, nagyon örültem, amikor pár évvel ezelőtt először hallottam a lébényi iskola felújítási projektjéről! A tavalyi átadó mérföldkő volt az…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média