Segítség időben, gombnyomásra: a Gondosórával már több mint 10 ezer életet mentettek meg.
Történelmi nap közeleg a magyar-török energetikai együttműködésben április elsején, ugyanis megkezdődik a földgáz szállítása Törökországból Magyarországra.
A szerződés értelmében a következő hónapokban 275 millió köbméter földgáz érkezik, ezzel néhány napon belül Magyarország lesz az első olyan, Törökországgal nem szomszédos ország, ahova Törökország földgázt exportál.
Törökország eddig is fontos szerepet játszott a magyar energiaellátás biztonságban, de ezidáig “csak” tranzitútvonalként, mostantól azonban már forrásországként is.
Szorosabbra fűzzük az együttműködésünket a nukleáris energia területén is, hiszen a hamarosan működésbe lépő új törökországi atomerőmű az új paksi erőművel azonos technológiával épül. Így a török építkezés során nyújtott tapasztalatok is a segítségünkre lesznek.
Egyúttal pedig török szakértők segítik majd magyar kollégáikat a hosszú gyártási idejű eszközök műszaki ellenőrzésében is.