Magyarországon a beruházások tekintetében volt egy bizonyos egyensúlytalanság, mivel az ország észak-nyugati része jóval előtte járt a keleti és a déli részeknek.

Az elmúlt évek beruházási ösztönzése nyomán viszont mindenfajta túlzás nélkül elmondható, hogy a keleti országrész teljesen felzárkózott.

Most itt az ideje fókuszt váltani, ezért a beruházásokkal mostantól részben a déli országrészt, részben pedig Szolnokot és térségét fogjuk célozni

Pillanatképek a tegnap estéről. Bogár Lászlóval beszélgettünk a Polgári Mulatóban. Én élveztem nagyon, remélem, a közönség sem unatkozott, ha már lemaradtak a bolgár-magyar feszültségéről.

kicsit még várom, hogy tényleg minden Szagmabeli️ megfejtse Azi végtelen egyszerűségét, akik ‘tube-on klipenként 3000, művelődési házas fellépéseken 150 nézőt összehoznak

Magyar siker!

Szijjártó Péter az Európai Unió leghosszabb ideje hivatalban lévő külügyminisztere! 3343 napja vezeti tárcáját, vagyis 9 éve. Ezzel világszinten a 10. leghosszabb ideje hivatalban lévő…

Közösségek nélkül a siker lehetetlen.
Új tornacsarnokot avattunk a szentmártonkátai Székely József Református Általános Iskolában. ️⛹️‍

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média