Maduro elnökkel kis híján egyszerre szolgáltunk külügyminiszterként, hiszen ő hat éven át dolgozott Chávez elnök mellett, mielőtt őt magát elnöknek választották.

Egyetértettünk, hogy a mostani világpolitikai változások közepette a választott vezetők legfőbb felelőssége, hogy megőrizzék országaik szuverenitását és ellenálljanak a külső beavatkozási kísérleteknek.

️ A teremtett világ és az emberi élet tisztelete címmel rendeztek fórumot Kaposváron.

A beszélgetésen Juhász Hajnalka országgyűlési képviselő, a KDNP alelnöke, Keresztes Ilona újságíró, az Együtt az…

Az álmok valóra válnak ❤️️ Megépült a Csobánkai Magocska Bölcsőde

Célunk, hogy Magyarországon minden vágyott gyermek megszülethessen, és utána békében, biztonságban nevelkedhessen családja körében.

Találkozó Brüsszelben élő magyarokkal

Belgiumi látogatásomon mindenképpen szerettem volna azokkal a magyarokkal is találkozni, akik az elmúlt évtizedekben költöztek ide. Meg akartam kérdezni tőlük,…

“Kitapossa a kormányzatból…”
Köszönöm Lázár János támogatását
Miniszter úr a budakeszi uszoda átadásán járt nálunk.

Európa keresztény ️ lesz, vagy nem lesz - az EP-választások kiemelkedő jelentőségéről is beszélgettünk az albertirsai KDNP rendezvényén. Brüsszelben változásra van szükség

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média