Baranya aranya! 
Hajrá, Dr. Hargitai János! 
Ma telefonon egyeztettünk Park Jin koreai miniszter kollégámmal. Áttekintettük nemcsak a kétoldalú együttműködés kérdéseit, hanem a nemzetközi biztonság előtt álló súlyos kihívásokat is. A globális biztonsági helyzet soha nem volt olyan rossz formában a második világháború óta, mint most: a világon túl sok olyan fegyveres konfliktus zajlik egyszerre, amelyek nemcsak önmagukra, de a saját térségükön túlnyúlóan is fenyegetést jelentenek.
A Korei-félsziget is ilyen, az nemcsak a koreaiaknak, hanem az egész világnak fontos. Megerősítettük az egyetértésünket a tekintetben, hogy nem szabad engedni, hogy Észak-Korea bárkit nukleáris fegyverek bevetésével fenyegessen.
Ennek érdekében Magyarország a jövőben is fel fog szólalni nemzetközi fórumokon.
A kétoldalú gazdasági együttműködésünk az egyik garanciája annak, hogy a magyar gazdaság növekedési pályán tud maradni, a két ország közti kereskedelmi forgalom idén 70%-kal nőtt. A koreai vállalatok az 5 legnagyobb beruházói közösség közé tartoznak Magyarországon, elégedettek a hazai beruházási környezettel, és sorozatosan hozzák döntéseiket újabb fejlesztésekről, kapacitásbővítésekről, munkahelyteremtésről.
Baranya aranya! 
Hajrá, Dr. Hargitai János! 
Harrach Péter: A szociálpolitika feladata az, hogy felkeltse az önerőt, akiben lehet, és gondoskodjon azokról, akik gondoskodásra szorulnak.
Románia elnöke Magyarországon - a magyar kisebbség megerősítésével, jogainak teljeskörű garantálásával hozzá kell járulni a szülőföldön való boldoguláshoz.
A vidék helyzetbehozásának az egyik eszköze a vidéki infrastruktúra, az úthálózat fejlesztése. Ez nemcsak a közlekedést és az árufuvarozást dinamizálja, hanem a környék településeit élhetőbbé teszi, a…
Az állatvédelem közös ügyünk!
A kormányzat és a Fidelitas évek óta különböző jótékonysági akciókkal hívja fel a figyelmet az állatvédelemre és a felelős állattartásra.
Az állatvédelem nemcsak szeretet…
Újabb evakuációs művelet Izraelben!
Rendkívüli bejelentés - magyarok Izraelben
Nekünk Magyarország az első, ezért továbbra sem engedünk Brüsszel zsarolásának!
Számunkra a magyarok biztonsága és hazánk szuverenitásának megőrzése a legfontosabb.
Magyarország az első!
Mi ebből nem kérünk!
A Budapesten állítólag nem is létező CEU-n tart gyűlölet-workshopot a Soros-hálózat, a dollárbaloldal és az európai baloldali liberális elit!
A…