Isten éltessen, Magyarország!
Szerbiával ezer szálon kötődünk egymáshoz, a szó szoros és átvitt értelmében egyaránt. Ma már gyakorlatilag nem létezik energiabiztonságunk a másik energiabiztonsága nélkül, sem magyar a szerb energiabiztonság nélkül, sem pedig fordítva.
Jó hír, hogy szeptemberben megkezdi működését a szerb-magyar regionális gázkereskedő vállalat, a MOL és Trasnafta pedig szorgalmasan dolgoznak az országainkat összekötő kőolajvezeték megépítésén. Emellett továbbra is több mint 100 millió köbméter földgázt tárolunk Szerbia számára.
Következő nemzeti ünnepünkön, október 23-án megindul a személyforgalom az új Szeged-Szabadka-vasútvonalon és határozott célunk az, hogy Európa egyik legforgalmasabb határátkelőhelye, Röszke és Horgos között egyúttal Európa legmodernebb és legkulturáltabb közúti átkelőhelye is legyen. Az ehhez szükséges nagy beruházások még előttünk állnak.
Közben pedig itt van még egy fontos, biztonságunkat érintő feladat, az ismételten egyre növekvő migrációs nyomás megállítása.
Isten éltessen, Magyarország!
Vasmadarak ünnepi szárnyalása a Duna felett. 
Az elmúlt években hatalmas sikernek és érdeklődésnek örvendő katonai légiparádé idén sem maradt el. Nem mindennapi látvány, ahogy a Magyar Honvédség…
Felharsant a tiszti eskü szövege augusztus 20-án, Szent István Napján, a nemzet főterén:
A hazáért mindhalálig!
Fotó: MTI
Augusztus 2️⃣0️⃣. - Az államalapítás és Szent István ünnepe
Mi, magyarok 1️⃣0️⃣0️⃣0️⃣ éve élünk itt, a Kárpát-medencében és szeretnénk még legalább 1️⃣0️⃣0️⃣0️⃣ évig itt maradni, megőrizni a…
️Az ünnepi asztal ékessége az új búzából sütött kenyér, melynek megáldására Garán a falunap keretében került sor.
Államalapító Szent István király ünnepe alkalmából közösen adtunk hálát az idei…
Augusztus 20. - Új Kenyér

Szinte megállás nélkül érkeznek a vendégek az atlétikai világbajnokság kapcsán hazánkba. Vasárnap reggel Serdar Berdimuhamedov türkmén elnököt személyesen köszöntöttem a reptéren.
Vermes Tibor
Emlékezés, tiszteletadás és az új kenyér megáldása Nagyigmándon, Szent István király ünnepének előestéjén.
Isten éltessen, Magyarország! 
Isten éltessen,
Magyarország!