Kammerer Zoli barátommal rendre összesodor az élet: egyszerre voltunk győriek, most pedig Duna-parti szomszédvárakban lakunk. Nagyon szurkoltam neki két hete az időközi polgármester-választáson, amin végül fölényes győzelmet aratott: a gödiek több mint 60 százalékos támogatással szavaztak bizalmat neki.
Zolival most áttekintettük az előtte álló legfontosabb feladatokat: megállapodtunk, hogy szorosan együttműködünk annak érdekében, hogy a város gazdasági fejlődése úgy menjen végbe, hogy a helyiek életminőségét, egészségét, a környezetet ne veszélyeztesse semmi.
Magyarországon a beruházóknak – európai összevetésben is – rendkívül szigorú környezetvédelmi előírásoknak kell megfelelni, ezt tudja a Samsung SDI is, melynek itteni gyára nyomán Göd rendkívül fontos szerepet tölt be a magyar nemzetgazdaság jövője szempontjából.
Bravó, Zoli, és jó munkát kívánunk!