Az új földgázforrások közül az Azerbajdzsánból származó gáz a legreálisabb forgatókönyv a közép-európai energiaellátás diverzifikációjára. Ahhoz, hogy ez eljusson Európába, Délekelet-Európában fejleszteni kell a gázvezeték-rendszereket. Most a bolgár kollégával szövetkeztünk arra, hogy közösen kérjük az Európai Bizottságot, hogy vegye komolyan ezt a kérdést.

Kicsi a bors, de erős!

Vadosfa térségünk egyik legkisebb, de legtakarosabb faluja is egyben, aminek közterei és középületei sorra megújultak a helyiek szorgalmából és a Magyar Falu Program…

Úgy putyinoznak, hogy odadobták az oroszoknak a MOL-t.
És nem ez volt az egyetlen húzásuk.

️ Vizsláson a KDNP alapszervezete és a Kézfogás Vizslásért Egyesület közös szemétszedési akciót tartott! A fiatalok és idősebbek egyaránt kivették részüket a munkából! Köszönet mindenkinek! 🙏

👉 A…

Bár a Nyugat megpróbálja „globalizálni" a konfliktust, a legtöbb ország – mely a világ lakosságának 90%-át teszi ki – nem vezetett be szankciókat, és nem küldött katonai támogatást Ukrajnának.

Ülésezik a nukleáris koalíció!

12 ország szövetkezik arra, hogy az atomerőművek működéséhez és építéséhez szükséges lehető legkedvezőbb szabályok jöjjenek létre Európában.

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média