A telefonvonal másik végén angolai barátom: João Baptista Borges energia és vízügyi miniszter. A két ország együttműködésének fontos pillérét adja a vízgazdálkodás, Angola ugyanis kiemelten számít a magyar vízügyi technológiai megoldásokra saját vízellátásának biztonsága megszervezésében.

Az angolai kormány magyar cégeket kért fel arra, hogy ivóvíztisztító telepeket és víztározókat építsen az országban. A magyar vállalatok rendelkeznek az ehhez szükséges kapacitásokkal és szaktudással, így a finanszírozási kérdések tisztázása után máris indulhatnak a beruházások. Ez a felkérés is igazolja, hogy a magyar vízgazdálkodási technológiák világszerte versenyképesek.

Megemlékezés a holokauszt nemzetközi emléknapjáról Mosonmagyaróváron
Január 27-én, a Holocaust nemzetközi emléknapján nyílt meg Mosonmagyaróváron „A művészet az elmondhatatlan tolmácsa” kiállítás. Az…

Már a németek is kiszámolták, hogy a szankciók óriási gazdasági károkat okoznak az európai országoknak. Hogy mennyi Magyarország vesztesége és mit jelent a brüsszeli tárgyalásokon a konzultáció…

Háború vagy béke
Döntsetek ti
Az álláspontok világosak.
Vita Tompos Mártonnal, a Momentum képviselőjével.

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média