Jutta Urpilainen, az Európai Unió nemzetközi partnerségért felelős biztosa látogatott ma meg Budapesten.

A geopolitikai válság sajnos az Európai Unió globális erejének csökkenésével is járt, ezért fontos, hogy a külső partnerségeket, együttműködéseket, kapcsolatokat meg tudjuk erősíteni.

Magyarország támogatja, hogy az Európai Unió szoros együttműködést tartson fenn az Európán kívüli világgal. Ugyanakkor ezeknek az együttműködéseknek előnyösnek kell lenniük minden uniós tagország szempontjából. A poszt-cotonou-i megállapodás keretében 79 latin-amerikai, karibi és csendes-óceáni országgal működik együtt az Európai Unió.

A kereskedelmi, fejlesztési együttműködést természetesen támogatjuk, hiszen a miénk a világ egyik legnyitottabb gazdasága, és a külgazdasági eredményeink alapvetően határozzák meg a nemzetgazdasági teljesítményt.

Nem értünk egyet ugyanakkor azzal, hogy az EU a poszt-cotonou-i megállapodást használja fel arra, hogy legalizálja a migrációt, hogy aláássa az illegális migrációval szembeni küzdelmet és hogy terjessze a gender ideológiát.

Az Országgyűlés is világos döntést hozott tavaly decemberben, amikor is arra kötelezte a kormányt, hogy akadályozza meg a poszt-cotonou-i megállapodás elfogadását. Az irány világos: gazdasági együttműködés igen, migráció nem.

Összevont poszt

Már online is ki lehet tölteni a szankciókról szóló konzultációs kérdőívet. www.nemzetikonzultacio.kormany.hu

Már online is ki lehet tölteni a szankciókról szóló konzultációs kérdőívet.

Már online is ki lehet tölteni a szankciókról szóló konzultációs kérdőívet.…

A mai napon Teresa Ribeiro asszonyt, az EBESZ média szabadságért felelős képviselőjét fogadtam a minisztériumban.

Képviselő asszonynak hangsúlyoztam, hogy lehetnek kérdések, amelyeket eltérően ítélünk…

Ma egy robotkutya "látogatott" az Európai Parlamentbe!
De nem harapott meg senkit és ugatni sem tudott.
A bemutatóra egy parlamenti kiállítás keretében került sor

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média