A magyar tudomány ünnepén emlékezzünk arra, hogy mi, magyarok korokon átívelő alkotó szellemünknek köszönhetően számtalan találmányt adtunk az emberiségnek. Magyar tudósoknak köszönheti a világ a…
Van még egy nagyon jó hírünk mára: Laosz újranyitotta nagykövetségét Magyarországon
Néhány évvel ezelőtt a kapcsolataink elérték azt a szintet, ahonnan már csak úgy tudunk előrelépni, ha kölcsönösen újranyitjuk nagykövetségeinket. Magyarország így tett 2019-ben Vientiánban, Laosz pedig ma Budapesten.
A mi kapcsolataink soha sem egymás kioktatásáról szóltak, vagy arról, hogy megmondjuk a másiknak, hogyan kellene élnie. Mindig a kölcsönös tiszteletre és együttműködésre helyeztük a hangsúlyt, az eredmények pedig nem maradtak el.
Az utóbbi hat évben a csúcsra ért az együttműködésünk: rekordot döntött a kereskedelmi forgalmunk és a magyar felsőoktatásba jelentkező laoszi diákok száma egyaránt, ami mellett 80 milliárd forint értékben hajtanak végre magyar vállalatok beruházásokat Délkelet-Ázsiában.
Ahelyett tehát, hogy egymást leckéztetnénk, mi együttműködünk, nem is eredménytelenül. A ma megnyíló laoszi nagykövetség pedig nemcsak a barátság jele, hanem egy új fejezet is az együttműködésünkben 

A magyar tudomány ünnepén emlékezzünk arra, hogy mi, magyarok korokon átívelő alkotó szellemünknek köszönhetően számtalan találmányt adtunk az emberiségnek. Magyar tudósoknak köszönheti a világ a…
Újabb lehetőséget biztosítunk azoknak a vállalatoknak, amelyek lemaradtak a gyármentő program regisztrációjáról. A cégeknek egyre nagyobb problémát okoz a szankciós energiaárak kifizetése, ezért…
Németországban is azért kell már a lakosság rezsifizetését segíteni, mert a Gyurcsányék által is olyannyira támogatott szankciók akkora energiaárrobbanást okoznak, hogy az már a németeknek is sok.…
Oláh Lajos szerint pirospontot, macisajtot, vagy nyuszifület kaphatnak azok a kormánypártiak, akik kiejtik Gyurcsány F. nevét.
Ez ugyan nem igaz, de ettől az ország igenis vacakul járna, ha ők…
Az oktatás nemzeti ügy!
Sajnos ugyanakkor a baloldal csak eszközként próbálja használni a pedagógusokat piti pártpolitikai érdekből. Amikor kormányon voltak, csak ártottak az oktatásnak.
👉 "Az elmúlt 12 év gazdaságpolitikája kifejezetten sikeres volt.
☝️ Úgyhogy nem változtatni kell rajta, hanem erősíteni kell."
Szijjártó Péter: csökkenni fog a gáz beszerzési ára Magyarországon. 
Szövetségesei szerint a november 8-i félidős választások után tesz bejelentést az indulásáról Donald Trump.
🤝🇺
Öt válasz, amit nem tett zsebre a baloldal az Országgyűlésben.
Nézd meg a videót és küldd tovább!
🤝🇭🇺 Hamarosan kezdődik a fogadóóra!