A kormányüléssel egy időben, a mai napon lassan pont kerül egy számunkra különösen fontos ügy végére is... A történet Jászteleken indul, ahol a Havas Boldogasszony kápolna tornyából 2001 szeptemberében ellopták az egyházközség régi, még 1937-ben öntött harangját.

A korabeli nyomozás nem vezetett eredményre, és több mint húsz év telt el, amikor is az Egyesült Államok Louisiana államában a helyi magyar közösség egy tagja ismerős feliratokkal díszített harangra lett figyelmes egy régiségkereskedésben.

A történetbe innentől a magyar diplomácia is becsatlakozott és az FBI-jal együttműködésben felállt az a nyomozócsoport, amely előbb azonosította, majd lefoglalta a Havas Boldogasszony kápolna elveszettnek hitt harangját.

A magyar-amerikai együttműködés keretében huszonegy év és több ezer kilométer után a harang ma visszaérkezett Magyarországra és csupán napok kérdése, hogy visszakerüljön Jásztelekre, oda, ahova mindig is tartozott.

Lehet így is 🤝🇺

Déjà vu: az Európai Parlament ismét előállt egy hataloméhes, föderalista javaslattal.

Ma két tábor van Európában: a háborús tábor meg a béketábor. És én az azonnali tűzszünet mellett vagyok, az azonnali tárgyalás mellett vagyok. Mindegy, hogy az ukránok erről mit gondolnak.

Nekem…

Az Európai Bizottság előjött a gázpiaci javaslatokkal, gázársapkát is akarnak. De mi is ezzel a probléma?

A kormány az elmúlt években nagy erővel támogatta a kerékpározáshoz kapcsolódó programokat, beruházásokat, legyen szó bicikliutak építéséről vagy elektromos kerékpár pályázatokról. Ezek fontos…

A Magyar Falu Program támogatásának köszönhetően új játszóteret adtunk át Banán. A településnek nem volt idáig köztéri játszótere, így ez is egy fontos beruházás az itt élők számára.

A Magyar Falu…

Egy újabb veszélyes javaslat az energiaválsággal kapcsolatban az Európai Bizottságtól. Az intézkedés, amit be akarnak vezetni, az egyértelműen azzal a következménnyel járna, hogy az oroszok…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média