Kiemelt jelentőségű a munkahelyek védelme, ezért segítjük a bajba jutott vállalkozásokat.
Siemens tárgyalás Berlinben
️ a Paksi Atomerőmű bővítésében több német vállalat is jelentős szerepet fog játszani. A legfontosabb most az új reaktorblokkok irányítástechnikája, amit egy német-francia konzorcium fog szállítani, alapvetően a Siemens dominanciájával.
Fontos, hogy az Európai Unió legújabb szankciói nem vonatkoznak a nukleáris fejlesztésekre, így minden német vállalat részt tud venni a paksi bővítésben.
Kiemelt jelentőségű a munkahelyek védelme, ezért segítjük a bajba jutott vállalkozásokat.
A DK-s árnyékminiszter nem tette zsebre azt, amit Dömötör Csaba mondott neki az Országgyűlésben.
Így.
Válaszlevél Karácsony Gergely főpolgármesternek
Tisztelt Főpolgármester Úr!
Miniszterelnök úrhoz címzett nyílt levelére válaszul tájékoztatom, hogy az idei évben a…
Az Eurostat kimutatása szerint Magyarország a világ egyik legbiztonságosabb országa. 

Mi továbbra is megvédjük!
Orbán Viktor és Olaf Scholz. 

Elkezdődött a magyar-német kormányfői csúcs Berlinben. 
Elkezdődött a magyar-német kormányfői csúcs Berlinben. 

Két LOKI elnök, egymás között…
Gyimesközéplok fociegyesülete szintén LOKI!!! Balla Lászlóval, Borospatakán, az első Erdélyi Gasztrofesztiválon. Fantasztikus ételek, fantasztikus környezet. Holnap…
Berlinben tárgyal Orbán Viktor Olaf Scholz német kancellárral.
A középpontban az orosz-ukrán háború témája lesz, emellett a magyar-német együttműködés is szóba kerül.
Válaszlevél Karácsony Gergely főpolgármesternek
Tisztelt Főpolgármester Úr!
Miniszterelnök úrhoz címzett nyílt levelére válaszul tájékoztatom, hogy az idei évben a kormány legfontosabb feladatának…
Kijevi helyzetjelentés
️