Újabb közvetlen légijárat Budapest és Szöul között
Mára a dél-koreai vállalatok alkotják a harmadik legnagyobb beruházói közösséget, turisztikai szempontból pedig éves szinten 22 ezer dél-koreai látogató több mint 100 ezer vendégéjszakát töltött Magyarországon.

Hisszük, hogy mindezt még lehet fokozni, amihez pont olyan hírek kellenek, mint a Korean Airlines mai járatindítása

Japán után Szingapúr!

Szingapúrban az első utam a National University of Singapore orvostudományi karára vezetett, ami a világ egyik egészségügyi vezető kutatóintézete is egyben.

A délkelet-ázsiai…

Az idegenforgalmi ágazat Oscar-díját nyerte el az idén tavasszal átadott Magyar Zene Háza. Az újjáépült Városliget egyik ékességét a World Travel Awards versenyen közönségszavazással választották ki.

Ma egy elnök, egy kancellár és egy miniszterelnök volt a vendégem a Sándor-palotában.
Állampolgáraink biztonsága érdekében Magyarország, Ausztria és Szerbia tovább bővíti rendészeti szerveinek…

️”Naiv ember azt hihetné, hogy az emberi jogokat, a humánus értékeket büszkén hirdető Európai Unió szeretné elkerülni az emberi katasztrófát...

POLITIKAI ELITJE AZONBAN SEMMIT SEM TESZ AZÉRT, AMI A…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média