A fiatalok jövőre is számíthatnak kormányzati segítségre az önálló életkezdésben.
Mi, magyarok a Nyugat-Balkán közvetlen szomszédságában élünk, ezért pontosan tudjuk, milyen fontos, hogy béke, biztonság és fejlődés legyen ebben a térségben.
A térség európai integrációja soha ilyen fontos még nem volt és ez eltagadhatatlan tény. Bisera Turković külügyminiszter asszonnyal most Budapesten folytatjuk a tárgyalásokat, 14 órakor élőben jelentkezünk!
A fiatalok jövőre is számíthatnak kormányzati segítségre az önálló életkezdésben.
Nem mérséklődik az európai energiaválság, ezért nincs szükség olyan javaslatokra, amelyek tovább súlyosbítják a helyzetet.
Gyurcsány Ferenc napok óta arról beszél hogy készül.
Dobrev Klára külön levélben jelentette fel Magyarországot, hogy ne kaphassuk meg az uniós forrásokat, ami háborús gazdasági válság idején…
Erdély, Kalotaszeg, Nyárszó, református templom új, festett fakazettákkal, Vincze Minya István esperes úr orgonához ültetett a minap:
Dr. Hoppál Péter államtitkár úr…
Egy ország nemcsak intézményekből, utakból, épületekből áll, hanem emberi sorsokból, közös hagyományokból, történetekből. A mi legnagyobb erősségünk az összetartás. Nincs olyan válság, amelyen az…
Van miért, van kiért dolgozni.
Nekünk Magyarország és a magyar emberek biztonsága az első!
Komárom egyik legimpozánsabb játszóterét adtuk át ma a Generációk háza szomszédságában.
Bízom benne, hogy a környéken élő gyermekek számára felhőtlen kikapcsolódást és sok örömet ad majd.
Bonyolult idők jönnek, de egy biztos: Magyarországon a rezsicsökkentés marad!
Bonyolult idők jönnek, de egy biztos: Magyarországon a rezsicsökkentés marad!