Washington, rövidesen kezdünk!
A globális minimumadó bevezetése rendkívül káros és veszélyes lenne Magyarország számára, mivel annak elfogadása gyakorlatilag visszatérést jelentene a 2010-es állapotokhoz, amikor egymillióval kevesebb munkahely volt hazánkban, mint jelenleg.

Világossá tettük tehát, hogy a tervezetet nem tudjuk támogatni, amely döntésnek jelentős visszhangja volt az Egyesült Államokban, mivel a republikánusok is ellenzik a minumumadó bezetését a versenyképesség romlása és a munkahelyek elvesztése miatt.

Ma tíz fontos amerikai vállalat vezetőjével, két republikánus szenátorral és öt képviselővel várnak ránk tárgyalások Washingtonban!

Két év kihagyás után idén újra Tusványos, ahol pénteken Gulyás Mártonnal a negyedik kétharmad utáni politikai tájképről vitázunk.

Várunk minden érdeklődőt pénteken 13:30 órakor az MCC-sátorban,…

A roadshow újabb állomásához értünk. Ezúttal Győrben, a Megyeházán adtunk tájékoztatást a gazdaságfejlesztési tervekről, valamint együttműködési megállapodást írtunk alá a városban működő Széchenyi…

Megérkezett Csehországba, a 37. Célbaugró és Stílusugró Ejtőernyős Világbajnokságra a Magyar Honvédség ejtőernyős válogatottja.

Sok sikert, honvédeink!

Folyamatosak a megbeszélések a Pilis-Dunakanyar településvezetőivel.

🤝Ma délelőtt Csobánka polgármesterével, Völgyes József úrral és kollégáival a két csoportszobás bölcsőde fejlesztésével…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média