Meghatározó fejlesztés, a térség minden lakosának a határ 
mindkét oldalán!
👉 ELÉRTE A SZERB HATÁRT A VÁGÁNYÉPÍTÉS A SZEGED-SZABADKA VONAL MAGYAR OLDALÁN IS!
Az…
Mi, magyarok és szerbek belevágtunk minden idők legnagyobb közös vállalkozásába, a Belgrádot Budapesttel összekötő vasútvonal teljes modernizációjába.
Jól haladunk, ami azt jelenti, hogy a projekt már Magyarországon is a megvalósítás fázisába jutott, így augusztus elsejétől teljes vágányzár lesz a kijelölt szakaszon. Ezzel egyidőben szükségessé válik egy másik vasúti határpont kijelölése, ahol a nemzetközi teherforgalom lebonyolítása továbbra is akadálymentesen tud zajlani.
A Selaković miniszter úrral most aláírt megállapodás nyomán ideiglenesen Röszkére tereljük át a teherforgalmat, ahol a szükséges vámkezelések és átléptetések mellett gond nélkül tud majd folytatódni a nemzetközi teherforgalom.
Meghatározó fejlesztés, a térség minden lakosának a határ 
mindkét oldalán!
👉 ELÉRTE A SZERB HATÁRT A VÁGÁNYÉPÍTÉS A SZEGED-SZABADKA VONAL MAGYAR OLDALÁN IS!
Az…
Várjuk az esőt, mert ha nem jön meg a csapadék, annak beláthatatlan következményei lesznek a napraforgó- és a kukoricatermés kapcsán. Hétfő reggel a közszolgálati televízió műsorában a betakarítási…
Frakcióülés
Várjuk az esőt, mert ha nem jön meg a…
Frakcióülés - július 4.
Százezrek ostromolják Magyarország határait, ezért van szükség a határvadász egységekre. 
Igazán izgalmasnak ígérkezik Aranybulla sorozat!
II. András király 800 évvel ezelőtt hirdette ki az Aranybullát, amely a magyar történeti alkotmányosság első írott, s vitathatatlanul legfontosabb…
Pár hónap alatt ismét sikerült olyan világversenyt rendezni, amelyet a legszélesebb körökben elismernek! 
Köszönjük mindenkinek, a szervezőknek és a magyar tehetségeknek is a 2 arany, a 2 ezüst, egy…
Arra kérjük Brüsszelt és a Soros-féle NGO-kat, hogy ne biztassák a migránsokat arra, hogy megsértsék Magyarország szuverenitását!
szerb -
magyar sajtótájékoztató, Szabadka