Jóval kevesebb szó esik a világjárványról, de sajnos a vírushelyzet még nem ért véget. Segítünk!

Ép testben ép lélek, két keréken szép az élet, Valter Attilát rózsaszínbe!

️ Ma indul a Giro d’Italia legendás kerékpárverseny, amely most először rajtol Magyarországról és a verseny 3 szakaszát is…

Az Alapjogokért Központ az Amerikai Konzervatív Unióval közösen rendezi meg Európában először az eseményt, amelynek főszónokául Orbán Viktor miniszterelnököt kérték fel. A rendezvény központi…

A brüsszeli szankciós javaslat felér egy atombombával a gazdaságra, ezért postafordultával visszaküldtük átdolgozásra.

Orbán Viktor miniszterelnök ma reggel a Kossuth rádióban elmondta, hogy az Európai Bizottság által javasolt szankciós csomag jelenlegi formájában felér egy, a magyar gazdaságra ledobott atombombával️…

Ha az egyéni képviselői eredményeket nézzük, Szegeden választásról választásra jobb eredményeket érünk el. Ez most arra volt elég, hogy az egyik körzetben nyerjünk, a másikban a győzelem a következő…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média