Pest megyében folytatjuk a napot. Ott, ahol 2010-ben 8,4 százalékos volt a munkanélküliség, de mára 2,5 százalékra csökkent.

Nemcsak a Csokonai utca és a Pozsonyi utca hiányzó szakaszait újítjuk fel Kapuváron, hanem a 8611-es, azaz a beledi utat is teljes hosszában és szélességében.

Csak így tovább! Hajrá Kapuvár!

🟠Hajrá fiatalok️ Hajrá Fidelitas️ Hajrá Illés Boglárka

Illés Boglárka: Tavaly év végén és idén év elején a 2️⃣5️⃣ éven aluliak munkanélküliségi rátája a 1️⃣0️⃣ százalékhoz, a többi korcsoportban a 3️…

Ilyen mondatokból háború idején egy is sok!

A baloldal és most már vele egybehangzóan Brüsszel is, napról napra felelőtlenebbnél felelőtlenebb nyilatkozatokat, javaslatokat tesz. Felszólítjuk Gyurcsány…

🤝 Közös sajtótájékoztatón jelentettük be Menczer Tamással, hogy megépül az M1-es autópálya pátyi lehajtója!
Az alapkő a helyére került, az összekötőút megépítésével több tízezer ember mindennapjai…

A Gyurcsány-korszakban minden harmadik fiatal munkanélküli volt, és esélyük sem volt az otthonteremtésre vagy a magasabb fizetésre.

A baloldal azt üzente nekik, hogy: ,,el lehet innen menni.”

🟠…

🟠 Orbán Viktor: Magyarország a lehető leghamarabb és ténylegesen hozzá kíván jutni a neki járó uniós forrásokhoz.
🟠 A miniszterelnök levelet írt Ursula von der Leyennek, az Európai Bizottság…

Orbán Viktor Ursula von der Leyennek:

A rendkívüli körülmények rendkívüli intézkedéseket követelnek.

Magyarország a lehető leghamarabb és ténylegesen hozzá kíván jutni a neki járó uniós forrásokhoz.

A bíróság elítélte Czeglédy Csabát az "ördög ügyvédje" ügyben. Korábban adóbűnözésért is elítélték, és más súlyos ügyekben is folyik ellene eljárás.

Nagy illúzióink ne legyenek, Gyurcsány ügyvédje…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média