Tegyük fel, hogy nem több ezer kilométer távolságból beszélünk, hanem meghallgatjuk azokat, akik itt élnek Ukrajna szomszédságában.

Az Európa Tanácsban betöltött pozíciómról és a Dél-budai zöld Duna-partról beszélgettünk. Köszönöm a meghívást! 🟠

👪 2010 óta nagy hangsúlyt fektet a kormány a magyar családok támogatására, körülményeik javítására, valamint a gyermekvállalás ösztönzésére.

🟠 Ennek jegyében többek között bevezette:
- a babaváró…

A baloldal nem szavazta meg:

a védekezés alapjául szolgáló koronavírus-törvényt,
a hitelmoratóriumot,
a minimálbér-emelést,
a családi adó-visszatérítést,
a 25 év alattiak adómentességét és
az…

Nagyon sokan jöttek ma hozzánk és írtak alá a makói piacon. Azért fogunk dolgozni ezután is, hogy megvédjük a közös eredményeinket és további lehetőségeket teremtsünk a vidéken élő embereknek.

Ma van a házasság világnapja. 2️⃣5️⃣. házassági évfordulóm küszöbén hiszem és tapasztalom, hogy a kölcsönös tiszteleten és örökös empátián alapuló házasság erõforrás és megtartó erõ.

Ez a választás arról szól, hogy Gyurcsány és Bajnai vissza akarnak térni, Gyurcsány ezt tegnap be is jelentette. És ha visszajön, ugyanabba visz minket vissza, ami 2010 előtt zajlott.

☝️ De most nem…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média