Egyik legfőbb és legkedvesebb célkitűzésünk, hogy minden vágyott gyermek megszülethessen Magyarországon. Éppen ezért, amit kormányzati eszközökkel a józan ész keretein belül meg lehetett tenni, azt mi meg is tettük. Az eredmények pedig nem maradnak el:

Amíg korábban öt vágyott gyermekből mindössze egy jött világra, mára ez az arány ötből négy.

A termékenységi arányszám a 2011-es 1,23-ról 2020-ra 1,56-ra nőtt Magyarországon, ami 27 százalékos emelkedést jelent.

Ha mindez nem valósult volna meg és nem nőtt volna így az arányszám, akkor 123 ezerrel kevesebb gyerek született volna Magyarországon ebben az időszakban.

Babaváró, illetve otthonteremtési támogatás, a gyermekgondozási díj maximális összegének megemelése és a gyereket nevelő családok adó-visszatérítése.

Ma pedig a dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház szülészeti osztálya újult meg. Folytatjuk!

🥼 A Béres-csepp és a C-vitamin után újabb magyar gyógyszeripari fejlesztés indult el a világhírnév felé a Magyar Multi Program segítségével. A RotaChrominnovatív technológiájának köszönhetően (…

Dunabogdányban jártunk ma a “Figyelj Rám”Közhasznú Egyesületnél, akik 2005 óta végzik áldásos tevékenységüket a térségünkben.

Házi segítségnyújtás, támogató szolgálat, családi bölcsőde, megváltozott…

Újabb 38 millió Ft a Jászságnak!

ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL MŰKÖDÉSÉNEK TÁMOGATÁSA

Alattyán 251 905 Ft

Jánoshida 379 678 Ft

Jászalsószentgyörgy 481 750 Ft

Jászapáti 1 078 170 Ft…

Az őszödi beszédben Gyurcsány bevallotta, hogy végighazudta a 2006-os kampányt. Egy dologban azonban igazat mondott. A videóból kiderül, miben

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média