Folytatjuk a Nők40 programot: a korai nyugdíjazással a nagymamák többet lehetnek unokáikkal, megkönnyítve ezzel az édesanyák munkába való visszatérését.
Blume érsek nyugdíjba vonul, így hamarosan elhagyja budapesti állomáshelyét.
Hivatali ideje alatt nagyszerű volt az együttműködés a Vatikáni Nagykövetséggel, nem véletlenül vehette át decemberben a Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést.
Örömmel idéztük fel a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus eseményeit és azt a felemelő élményt, amit a több százezer ember részvétele jelentett.
Biztosítottam az érsek urat arról, hogy a kormány továbbra is kiáll a keresztény értékek és a keresztény közösségek mellett az egész világon.
Folytatjuk a Nők40 programot: a korai nyugdíjazással a nagymamák többet lehetnek unokáikkal, megkönnyítve ezzel az édesanyák munkába való visszatérését.
A zöld konzultációban a kitöltők több mint 85 százaléka szerint a legnagyobb környezetkárosítóknak kell állniuk a fenntarthatósági átállás költségeit.
Az illegális hulladéklerakást 67 százalékuk…
A magyar munkanélküliségi ráta a 6. legkedvezőbb az Európai Unióban. 👏🇭
🟠A Fidesz külügyi titkárságával indítottam a hetet. Az elõttünk álló külkapcsolati feladatokról egyeztetünk. Magyarország elõre megy, nem hátra! 
A baloldal teljesen mindegy mit ígérget a kampányban, 2006-ban is végighazudták a kampányt, pénzosztogatást ígérgettek mindenkinek, aztán kormányra kerülve az ellenkezőjét csinálták.
A baloldalnak a…
️Brüsszel többször egyértelművé tette, baloldali kormánynak örülne Magyarországon. Azért, mert egy baloldali kormány minden brüsszeli kérést kritika nélkül…
️ Találkozzunk az instagramon, legyünk ott is minél többen! 🤜🤛
https://www.instagram.com/p/CYjMLMnIMx-/?utm_medium=copy_link
Hamarosan érkezik a 13. havi nyugdíj és a megemelt nyugdíj!
Márki-Zay Péter folyamatosan sértegeti az embereket.
A Pesti Úti Idősek Otthonában a főváros baloldali vezetése miatt a covid első hulláma idején több mint 50 lakó halt meg.
🟠 A Magyar Kormány…