Illegális bevándorlás, határvédelem és kijelentések, amik mellett nem lehet elmenni szó nélkül…

Ha már nincsenek pozitív politikai üzenetek, akkor legalább befektetésekkel segítse az EU a térség polgárainak életét! - DELI Andor felszólalása

Őszöd-15 Mandiner posztsorozat - még a héten!
2010-ben majdnem minden harmadik magyar ember (a gyerekeket és az időseket is beleértve) anyagi okból nem jutott minden második napon húsételhez.
Osszátok…

Őszöd-15 Mandiner posztsorozat - még a héten!
2010-ben minden negyedik magyar ember (a gyerekeket és az időseket is beleértve) anyagi okból nem tudott személygépkocsit fenntartani.
Osszátok,…

Kígyók kígyóznak a Corvin moziban a Gyurcsány-film bemutatóján
A film zseniális, már érthető, miért akarták ellehetetleníteni.
Gyurcsány Ferenc szerepében Gyurcsány Ferenc.
Mindenkinek látnia kell!

☝️Márki-Zay Péter 2018-ban a baloldal jelöltjeként lett Hódmezővásárhely polgármestere.
Aztán 2019-ben megint a baloldal jelöltjeként lett Hódmezővásárhelyen polgármester.
Most a baloldali előválasztás…

️ 27 milliárd forintos raktárberuházás indul Vácon

A 14 ezer négyzetméter alapterületű okosraktár több szempontból is előremutató. Az intelligens raktárban összesen 700 robot és 150 méternyi…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média