Trump elnök alatt történelmi csúcspontjukra értek a magyar-amerikai politikai kapcsolatok.
Az együttműködés mellett barátságok is épültek.🤝🇺🇸

Jared Kushnerrel, a korábbi elnök vejével és tanácsadójával is hamar barátságot kötöttünk és folyamatosan tartjuk a kapcsolatot. Minden túlzás nélkül mondhatom, hogy Jarednek az egész világ hálás lehet, hiszen hosszú évtizedek reménytelenségét követően neki köszönhetően indultak el a megbékélés irányába mutató folyamatok a Közel-Keleten.
Az Ábrahám-megállapodások megteremtették a kölcsönös tiszteleten alapuló kapcsolatok létrehozását Izrael és az arab országok között.

Kihasználva a New York-i tartózkodást, sort kerítettünk egy találkozóra.

Orbán Viktor miniszterelnök úr a negyedik Budapesti Demográfiai Csúcson elhangzott felszólalásában öt területet nevezett, ahonnan a XXI. században kihívások érik a családokat, és amelyek a magyar…

Mi nem adjuk fel, és Brüsszellel meg fogjuk vívni a gyermekvédelemről szóló csatát.

A magyarok nem szoktak ígérgetni. Fogadkozás helyett én is csak annyit mondhatok, itt állunk és másként nem tehetünk.…

Ha meg akarjuk védeni a mindennapi életünk szabadságát, akkor mindenkinek ki kell vennie a részét a ránk váró küzdelemből.

Hajrá, Magyarország! Hajrá, magyarok!

Egyszer már tönkretették az országot, ne hagyjuk, hogy újra megtegyék.

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média