Budapest: laborátadó ünnepség

Hiába borongós az idő, ez (is) egy nagyon jó nap lesz!
Elsőként a német thyssenkrupp vállalattal avatjuk fel új iroda- és laborkomplexumukat Budapesten.
️A több mint ezer mérnököt foglalkoztató…

Illegális bevándorlók támadtak a rendőrökre a határon. Létrájukkal repesztették be a rendőrautó szélvédőjét
30 nap alatt csak Ásotthalomnál 5 esetben támadtak magyar rendőrökre és katonákra.…

Nehezen éltem meg 2004. december 5-ét. Nem értettem, hogyan kampányolhatnak magyarok ellen. Büszkék lehetünk arra, hogy azóta több, mint egymillió határon túli nemzettársunk kaphatta meg a kettős…

Lassan megfordulnak a viszonyok, mert korábban azt gondolták, hogy Közép-Európa nem tud boldogulni Nyugat-Európa nélkül, ma a nyugat-európai gazdaságok nem tudnak működni Közép-Európa nélkül.

Nincs…

A Rákóczi Szövetség rendezvényén külhoni magyar fiataloknak beszéltem arról, hogy akkor is álljanak ki az elesettek mellett ha a világ közömbös, tagad, ha a világ szemében az nem divatos.

A kormány egyértelműen meg tudja azt állapítani, hogy olyan forgatókönyv nem lehetséges már a magyar gazdaságban, hogy az idei növekedés ne érje el az 5,5%-ot.

Ebből az következik, hogy minden 18 év…

Hazánkban az összes szabadvízi #strand megújulthat 2030-ig! A Balatonnál, a Tisza-tónál, a Velencei-tónál, valamint a #Duna és a #Tisza mentén mintegy 100 projekt esélyes a támogatásra!

Te melyik…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média