️Újabb hajnali indulás Brüsszelbe, de előtte még egy fontos bejelentés

Ünnepi készülődés az Agrárminisztériumban. Idén már harmadik alkalommal veszünk részt a gyermekotthonokban élő fiatalok megajándékozásában. A közös összefogásnak köszönhetően 11 településen 420…

Az Országgyűlés előtt az élelmiszerpazarlás megelőzéséről szóló törvényjavaslat. Az új szabályozás szerint karitatív szervezetek közreműködésével juttatnák el a kereskedők által, az élelmiszermentésbe…

Egyetlen jó szót sem kaptunk, sőt a legdurvább támadásokat kellett elszenvednünk. Miközben védtük Európa határait, hátba lőttek bennünket rendszeresen Brüsszelből és néhány európai fővárosból. De …

Óriási magyar siker!

2021 a koronavírus ellen védekezésről és a vírus ellen kifejlesztett vakcinákról szólt, az ebben szerepet játszó legfontosabb kutatókat választotta meg a Time az év hőseinek. A…

Adni jó!

Csobánkán jártunk, ahol a korábban felajánlott adományokat osztottuk szét azok között, akiknek sokat jelentenek ezek a jelképes csomagok is.
Hiszem, hogy a jó, mindig visszajön…

Köszönöm a…

Azt hallottam, hogy a solymári Betlehem nagyon szép. 🙏🐑
Szente Kálmán polgármester úrral megnézhettem.
A hír igaz, nem is csoda, hiszen helyi fafaragó mester készítette.
Boldog adventet mindenkinek!

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média