Ma elindult a teherforgalom a Budapestet Belgráddal összekötő vasútvonalon, melyen ma már 10 tehervonat közlekedik.

Ez a közlekedési folyosó lett a délkelet-európai kikötők és Nyugat-Európa közötti leggyorsabb és ezáltal első számú szállítási útvonal.

Magyarország és Szerbia ezzel megkerülhetetlenek lettek a dél-nyugat irányú szállításokban a térségben.

Márciusban pedig megindul a személy szállítás is, napi 16 közvetlen nemzetközi gyorsvonattal, melyek közül négy Budapesten keresztül fogja összekötni Bécset Belgráddal.

A károgókra viszont már senki sem emlékszik…

A magyar-szerb stratégiai együttműködés az egyik legjobb eszköz arra, hogy Ukrajna zsarolási potenciálját visszaszorítsuk.

A magyar-szerb együttműködés kulcsa a kölcsönös hozzájárulás egymás…

Szülőként, felelős döntéshozóként és európai polgárként nap mint nap látjuk, milyen erősen hat az online világ a fiatalokra. Az internet rengeteg lehetőséget kínál – tanulásra, kapcsolódásra,…

Tiszta vizet kell önteni a pohárba: ki kell vizsgálni, miért nem érkezik kőolaj a Barátság vezetéken keresztül Magyarországra. Követeljük, hogy egy független bizottság tárja fel a szállítás…

Ursula von der Leyen bejelentette, hogy Brüsszel megkezdi a Mercosur-megállapodás ideiglenes alkalmazását, miután Argentína és Uruguay ratifikálta azt. Ez azt jelenti, hogy Brüsszel megnyitja az uniós…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média