Tegnap súlyos támadások érték Nigériában a keresztény közösségeket: fegyveresek 303 diákot és 12 tanárt raboltak el a St. Mary katolikus iskolából Niger állam Papari Agawara helyi önkormányzat területén, miközben egy másik támadás során egy templomból 38 embert hurcoltak el és legalább két hívőt megöltek a Kwara állambeli Krisztus Apostoli Egyház gyülekezetének istentiszteletén.

Határozottan elítéljük a keresztény közösségek elleni erőszakot. A vallásszabadság alapvető és sérthetetlen jog. Számítunk arra, hogy a nigériai hatóságok tovább erősítik a keresztény és minden más vallási közösség védelmét és következetesen fellépnek a támadások elkövetőivel szemben.

Szolidaritásunkat fejezzük ki az áldozatokkal, családjaikkal, valamint mindazokkal a nigériai közösségekkel, amelyeket ma vallási meggyőződésük miatt támadások érnek.

Magyarország 2017-ben, a világon elsőként indított kormányzati programot az üldözött keresztények megsegítésére, amelynek keretében a nigériai keresztények számára is számos alkalommal nyújtott humanitárius adományt. Elkötelezettek vagyunk amellett, hogy a segítséget oda vigyük, ahol a legnagyobb szükség van rá.

Megújult a Király Endre középiskola tornatermi burkolata! A fejlesztés egyszerre szolgálja a diákokat, a sportegyesületeket és a teljes váci közösséget

Orbán Viktor – Kossuth Rádió –
A Tisza Párt ugyanaz a baloldal, mint négy éve volt. Mi egy olyan ország vagyunk, ahol mindig két erő küzdött politikai és szellemi téren is: van jobb és baloldal. A…

Orbán Viktor miniszterelnök válaszolt Ursula von der Leyennek, az Európai Bizottság
elnökének.
Magyarország a béke útját választja. Erre hatalmaztak fel minket a magyar emberek, ezt diktálja az erkölcs…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média