A magyar-kínai gazdasági együttműködés egy igazi sikertörténet.

Tavaly az összes Európába irányuló kínai beruházás 31 százaléka Magyarországra érkezett, és az Európában jelenleg zajló legnagyobb kínai beruházásból 4 Magyarországon van folyamatban.

Ma meghatározó kínai vállalatok vezetőivel egyeztettem és a megbeszélések alapján egyértelmű, hogy a kínai vállalatok továbbra is vonzó beruházási célpontnak tartják hazánkat. A legtöbb kínai vállalat a kapacitásainak növelését és újabb munkahelyek létrehozását tervezi Magyarországon.

Wanhua immár több mint négyezer embert foglalkoztat Északkelet-Magyarországon, a Chevron pedig az egyetlen Kínán kívüli gyárát üzemelteti Miskolcon.

Beruházásaik együttesen több százmillió eurós nagyságrendet képviselnek.

A Xiaomi termékei is egyre népszerűbbek Magyarországon, augusztus végén megindult a magyarországi értékesítést lehetővé tevő webshopjuk is, most a jövőben megnyíló együttműködési lehetőségről egyeztettünk.

Egy biztos, a kínai beruházók továbbra is stabil alapját fogják adni a magyar-kínai együttműködésnek.

Magyarország a civilizált, kölcsönös tiszteleten alapuló Kelet-Nyugat együttműködésben érdekelt a világ ismételt blokkosodása helyett.

Magyarország jó példája annak, hogy ez az együttműködés milyen…

Gyümölcsök és virágok kertjeink kincseket rejtenek. Vigyázzunk rájuk közösen és műveljük meg őket!

Sok van, mi csodálatos,
De az embernél nincs semmi csodálatosabb.
Ő az: ki a szürke
Tengeren átkel,
A téli viharban
Örvénylő habokon,
S Gaiát, a magasztos istennőt,
Zaklatja a meg-megújulót
Évről évre az…

Aki a virágot szereti, hát még ha termeszti, rossz ember nem lehet

🪻Megnyílt a Hungarogreen Kertészeti Szakkiállítás Szigetszentmiklóson. Ha körülnézünk a tárlaton a gazdák két kezi munkájának…

Elkezdődött az M1-es autópálya kettőről három sávosra bővítése Győr és Budapest között, ezek már a látványtervek.
Mindkét oldalon épül majd egy intelligens leállósáv is, ami megnyithatók baleset,…

„De jó, hogy nincs köztünk Mohamed” – mondta az oroszlányi polgármester az évnyitón.

Igazat mondott.
És menetrendszerűen megérkezett a balliberális felháborodás.

Nos.

Angliában már második éve a…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média