Azért alapították az ENSZ-t nyolcvan évvel ezelőtt, hogy platformot biztosítson az egymással ellenséges országok számára háborús konfliktusaik tárgyalásos úton történő rendezésére.

Sajnos az elmúlt években a nemzetközi szervezet nem tudott megfelelni ennek a célkitűzésnek, mert – hasonlóan más nemzetközi intézményekhez, a háborúpárti erők az ENSZ működését is átpolitizálták.

Mi három és fél éve élünk az ukrajnai háború árnyékában, ennyi idő alatt mindenki számára világossá kellett válnia: ennek a háborúnak sincsen megoldása a csatatéren, ez a háború is csak a tárgyalóasztalnál zárható le.

A mai napon Abdulla Shahidot, az ENSZ Közgyűlés 76. elnökét fogadtam Budapesten.

Az önkormányzatok csak az Alaptörvény keretein belül dönthetnek a település önazonosságáról, a beköltözés feltételeiről. Senki nem mondhatja meg nekik sem Budapestről, sem máshonnan, hogy az ő…

Ideje lenne, hogy az Európai Bizottság végre cselekedjen a kisebbségvédelem területén és több mint egymillió állampolgár kérését komolyan vegye.

Új lehetőség érkezik! Az évi 1 millió forintos támogatást lakáshitel törlesztésére vagy új lakáshitel önrészének kifizetésére fordíthatják a tanárok, rendőrök, katonák, ápolók, orvosok és más…

37 ezer szerződés, 6800 milliárd értékben.
Külön honlapon hozzuk nyilvánosságra a brüsszeli aktivistaszerződések listáját.

Részletek hamarosan.

Magyar Péter egyik fő agrárpolitikai szakembere tovább folytatja a magyar gazdák sértegetését.

Kökény Attila volt az egyik fő felszólaló a Tisza kongresszusán. Ő volt az, aki korábban idomított…

Ma reggel Sharren Haskel, Izrael külügyminiszter-helyettesét fogadtam.

Magyarország és Izrael közös értékeken, kölcsönös érdekeken és mély kötelékeken alapuló stratégiai partnerséget épít. Ez a…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média