️Még 5 nap
️
A Voks
2025 azért kiemelten fontos, mert egy történelmi jelentőségű kérdésben kérjük ki a magyar
emberek véleményét: Ukrajna uniós csatlakozásáról.
️ A kormány álláspontja világos: egy…
A közel-keleti térségben sajnos egyre súlyosabb a biztonsági helyzet azzal, hogy Irán és Izrael most már nem csak egymás fővárosait támadja. A konfliktuszóna kiszélesedése megnöveli azon magyarok számát is, akik veszélybe kerülhetnek a térségben, így egyre több állampolgárunk kér segítséget a hazajutásban.
Az evakuáció most lényegesen bonyolultabb, mivel Irán és Izrael lezárták légtereiket, így most több összetett műveletünk zajlik, több közel-keleti ország területén.
Az első evakuációs akció ezekben a percekben már megnyugtató fázisába ért, miután a szlovákok által szervezett mentesítőjárat elhagyta Jordánia légterét, fedélzetén 7 magyar állampolgárral, akik így kikerültek a konfliktuszónából.
Ők rövidesen landolnak Cipruson, ahol konzuljaink már várják őket, majd holnap tovább indulnak Pozsonyba. Köszönjük szlovák barátainknak az együttműködést, nem ez az első közös evakuációs műveletünk, mindig is számíthattunk egymásra és ez a jövőben sem fog változni.
További műveletek is szervezés, illetve kivitelezés alatt vannak, ezeken tovább dolgozunk és bízom benne, hogy rövidesen újabb jó hírrel tudunk szolgálni.
️Még 5 nap
️
A Voks
2025 azért kiemelten fontos, mert egy történelmi jelentőségű kérdésben kérjük ki a magyar
emberek véleményét: Ukrajna uniós csatlakozásáról.
️ A kormány álláspontja világos: egy…
1989. június 16-án nagymamánál néztük a tv-t. Nem volt még akkor semmilyen felirat a műsorokon. Nagymama foglalta össze a látottakat, a lényeg az volt: ruszkik haza!
Nagymama azt mondta nekem, nagyon…
Kétegyháza- A Kisangyalok III. Családi Napja
Veszprémben ilyen volt a Mozgás Éjszakája . Öröm látni!

Itt is van a Mozgás Éjszakája legjobb pillanatait megörökítő videó! 

Nézzük meg újra, milyen fantasztikus közösségi…
Az aktív életmódra nevelés az iskolában kezdődik, de a közösségi élményekben is folytatódik. A Mozgás Éjszakája ismét lehetőséget kínált gyermekeknek,…
Friss adat! 1 hónap elteltével átlagosan 26,4%-kal lettek olcsóbbak az árréscsökkentett drogériai termékek árai.
Az első evakuációs akció ezekben a percekben már megnyugtató fázisába ért, miután a szlovákok által szervezett mentesítőjárat elhagyta Jordánia légterét, fedélzetén 7 magyar állampolgárral, akik így…
Megvédjük a rezsicsökkentést!
Magyarország és Szlovákia megvétózta a Von der Leyen–Zelenszkij-terv júniusi előrehaladását célzó határozatot Brüsszelben!
Kolumbiáról, Dél-Szudánról és Maliról mehet a vita, a rejtett aktivistaszerződésekről nem.