Botrányos dolgok történnek Lengyelországban.

Ellenzéki képviselőket tartóztatnak le, politikai tisztogatás zajlik a bíróságokon, törvénytelen módon váltották le az államügyészt és erőszakosan foglalták el a köztelevíziót.

Ha egy konzervatív, patrióta kormány tizedennyi gaztettet követne el, akkor Brüsszelben már az összes létező jogállamisági eljárást elindították volna, így viszont, hogy mindezt egy Brüsszelnek feltétlen hűséges kormány teszi, senki egy rossz szót sem szól.

Nem csoda, hogy erősödik az ellenzék, a Konföderáció pártszövetség színeiben politizáló Nemzeti Mozgalmat is egyre többen támogatják. Nagy nyereség a Patrióták számára, hogy az Európai Parlamentben immáron egy csoporthoz tartozunk, és együtt dolgozunk a migráció ellen, a szuverenitásért, a szabadságért, a keresztény értékek védelméért és a családokért.

Remek találkozónk volt a Konföderáció pártszövetség alelnökével, Krzysztof Bosakkal és csapatával.

Készül az új műsorom zenéje, már amit bele lehet sűríteni 12 mp-be, hiszen mire bármi téma kibontakozna, már vége is.
80s gitáralapú synthwave á la Vészhelyzet, Melrose Place és Miami Vice.
Dandó…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

777

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média

888