Már több mint 1️⃣,5️⃣ millióan töltötték le a Digitális Állampolgárság Program alkalmazást.

A kormány azért indította el a Digitális Állampolgárság Programot, hogy egyszerűsítse az ügyintézési…

Amikor kell, akkor az állam a helyén van.

Tehát egy ilyen sms-ben vagy telefonon érkező fenyegetésre is hirtelen több ezer embert tudott az állam megmozdítani, és kiderült, hogy a helyén van. Jól…

Elhunyt Lukáts Andor Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színművész, érdemes művész, rendező, egyetemi tanár és színházigazgató.

Isten nyugosztalja!

Nagy érdeklődés mellett, jó hangulatban adtuk át Balatonakaliban a település üzemeltetés új épületét. 🙌

Koncz Imre polgármester úrral, a környező települések polgármestereivel és szép számú résztvevő…

Maradnak-e a Facebook-cenzorok Európában?
Hogyan siratja a tényellenőröket a Tisza?
Mit lép az Európai Bizottság?

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média