Az elmúlt hetekben a világ figyelmének nagy része a szíriai eseményekre irányult. Mostanra a fegyveres összecsapások elcsendesedtek és a helyi biztonsági viszonyok stabilizálódtak, ezért úgy döntöttünk, hogy újranyitjuk Magyarország Damaszkuszi Nagykövetségét.

Helyszíni személyes jelenlétünk helyreállítása lehetőséget biztosít arra, hogy első kézből kapjunk hiteles információkat az országban zajló folyamatokról, valamint képviselni tudjuk politikai álláspontunkat, szükség esetén pedig fel tudjunk lépni magyar állampolgárok érdekében.

Magyarország a közel-keleti térség békéjében, stabilitásában érdekelt, emellett pedig kiemelt figyelmet fordítunk a régióban élő keresztény közösségekre, akik számára továbbra is humanitárius segítséget nyújtunk. Mindig határozottan felemeljük hangunkat a keresztény közösségek jogainak tiszteletben tartása érdekében, így van ez Szíria esetében is.

Mindezek mentén a Damaszkuszba visszatérő nagykövetünk a nyugati diplomaták közül elsőként és mindeddig egyedüliként kereste fel a két legnagyobb keresztény felekezet vezetőjét, akik tájékoztatást adtak arról, hogy a keresztény közösségek miként élték meg az elmúlt hetek eseményeit.

Az egyházi vezetők köszönetet mondtak Magyarország határozott kiállásáért a szíriai keresztények mellett és azon szolidaritásért, amely sajnos egyre ritkább az európai országok részéről az ilyen bizonytalan időkben.

Napló/2631: Január 4-én Gabriella feleségemmel és még sok százan Szörényi Leventét ünnepeltük a Zenekakadémián. Életműve századok nemzeti élménye marad.
Isten is éltessen, kedves Levente!

20+C+M+B+25
️ Vízkereszt napján Isten áldását kérjük az új esztendőre (Szentévre).
️ a békéért,
a családok boldogulásáért,
Magyarországért.

Me este, 18:30!
A Szent Korona 1978. január 5-én este érkezett haza a Magyarországra az Amerikai Egyesült Államok elnökének második külön gépe az Airforce Two fedélzetén. Másnap január 6-án Cyrus…

Ma január 6-a Vízkereszt, az epifánia ünnepe van. Ezt a napot már a régi egyiptomiak is a Nílus vizéből születő napisten, Ré ünnepeként tartották számon. A kereszténységben összetett tartalma van.…

Január 6. - Vízkereszt Napja
„Íme, eljött az Úr, akit kerestek: övé a dicsőség, az erő és a hatalom, benne nyer áldást a föld minden nemzetsége."

Magyar Péter még a vízügyi szakembereknél is jobban tudja, hogyan kell védekezni az árvíz ellen. A gyermekvédelmi szakembereknél is jobban tudja, hogyan kell egy gyermekvédelmi intézményt vezetni. A…

Az ünnepek már elmúltak, de a karácsonyfa még mindig a lakásban díszeleg

Szerintünk szedd le a fát, de ne csak azért, mert vízkereszt van!

A kiszáradt fenyő és a gyanta annyira jól ég, hogy ha…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média