106 évvel ezelőtt ezen a napon ölték meg gróf Tisza Istvánt, egykori miniszterelnököt, „a Monarchia erős emberét” azért, mert kiállt a béke mellett és nem akarta háborúba sodorni a hazáját.
☝ Most,…
106 évvel ezelőtt ezen a napon ölték meg gróf Tisza Istvánt, egykori miniszterelnököt, „a Monarchia erős emberét” azért, mert kiállt a béke mellett és nem akarta háborúba sodorni a hazáját.
☝ Most,…
Október legfontosabb eseményei egy percben 
Faültetés Balatonszemesen!
👍Választókörzetemben is nagy sikere van a Településfásítási Programnak, így az idén is számos település szerepelt sikeresen az állami pályázaton.
Településfásítási Program…
Fákat ültettünk ma délelőtt Bábolnán és Nagyigmándon! 

Nemzeti konzultáció. Brüsszel ellenzi, hogy a magyar kormány fellép az árakat emelő, a gazdasági erejükkel visszaélő kereskedőkkel, multinacionális cégekkel szemben. Szerintünk azonban Magyarországnak…
Ne engedjük, hogy mások döntsenek a jövőnkről!
Mondjuk el a véleményünket és töltsük ki a nemzeti konzultációt.
A világ változik, de a mi célunk állandó: egy független, erős és büszke Magyarországot építünk, saját értékeink szerint.
Az erő velünk van, de a galaxis sorsa rajtad áll! Töltsük ki minél többen a Nemzeti Konzultációt 
️!
Haderőfejlesztési nagyüzem a tatai páncélosdandárnál 
️
A Honvédelmi és a Haderőfejlesztési Program részeként 1️⃣5️⃣ új Gidrán harcjármű mellett 2️⃣ Leopard 2A7HU harckocsit is átvettek az MH Klapka…
A gazdákról és az ő jövőjükről, csak velük együtt lehet dönteni!