Talán a semleges szemlélő szempontjából jogosan merül fel az a kérdés, hogy hogyan is kerülünk mi kapcsolatba egymással, magyarok és egyenlítő-guineaiak.

Az érdemet persze tulajdoníthatnánk a külügyminisztereknek is, miután alig két héttel ezelőtt New Yorkban az ENSZ Közgyűlés margóján találkoztunk és elhatároztuk, hogy felépítünk egy együttműködést a két ország között.

A valós helyzet azonban mégis csak az, hogy a számunkra egyik legkedvesebb magyar szent, Árpád-házi Szent Erzsébet, Malabo, vagyis Egyenlítő-Guinea fővárosának és az itteni katedrálisnak is a védőszentje.

Megtisztelő, hogy most itt lehetek abban az afrikai országban, ahol a legnagyobb a katolikusok aránya az egész afrikai kontinensen.

Ma 3️⃣ éve adtuk át Érsekcsanádon a felújított Dunai út 3 kilométeres szakaszát. A 373 millió forintos beruházás nemcsak a helyi vállalkozásoknak, hanem a Duna-parti turizmusnak is nagy segítséget…

Menczer Tamás a parlamentben: ,,elnök úr, még egy mondatot engedjen meg itt a kókadozó baloldali képviselőket látva.

Nem tudom nem elmondani, hogy milyen hasonlóságot és különbséget fedeztem fel…

Magyarország kormányának célja a munka és a családi élet közötti egyensúly.
Ez a két terület ne zárja ki vagy korlátozza, hanem segítse egymást.

Családtámogatási rendszerünk egyedülálló Európában!

Sportban is az élen!

Szombathelyen rendezték meg a Waberer’s Challenge Világkupát, ahol Kiss Balázs, az MH vitéz Reviczky László 1. Területvédelmi Ezred tartalékos szakaszvezetője és katonasportolója…

Ha minden így halad tovább, akkor két forgatókönyv van: vagy minden idők egyik legsúlyosabb humanitárius válsága tör ki Afrikában, vagy minden idők legsúlyosabb migrációs nyomása helyeződik Európára.…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média