A magyar közlekedésipar valaha volt legnagyobb megrendelése nyomán jelenleg is zajlik az egyiptomi vasúttársaság által rendelt vasúti kocsik gyártása Dunakeszin. Még 374-et kell leszállítani az 1350-ből, de az már most világos, hogy az egyiptomi megrendelők elégedettek, ami csak további lehetőségeket jelent a magyar vállalatok számára Észak-Afrikában.

Van tehát miről tárgyalni Kamel Al-Vazír miniszterelnök-helyettessel, közlekedési miniszterrel.

️ Óbudán is erősítjük a gátakat!

A magyar kormánynak van gyakorlata, tapasztalata abban, hogy hogyan is kell megvédeni az országot ilyen árvíz esetén.

Együtt közösen sikerülni fog a védekezés!…

Jellemző a jó érzésű magyar emberekre, hogy ha baj van, képesek vagyunk összefogni.

Kint vagyunk a terepen, dolgozunk, védekezünk. Hamarosan minden településen készen állunk. Igazi csapatmunka volt! Az egész ország megmozdult, ebből is látszik, hogy egymásra mindig számíthatunk!

Helyzet/Jelentés️ Ma délelőtt a surányi részen a Rózsa utca-Duna sor szakaszon folyik a Vízügyes szakemberek által a zsákok felrakása. A zsákok töltése a Rózsa utca végén és a Napsugár téren történik…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média