

Új nap, új csaták! Ria-ria Hungária!❤️❤️❤️
Bármennyire is aggasztó mindez Európa és világ számára, mégis az elmúlt napok történési alapján egyre inkább növekszik a közel-keleti konfliktus eszkalálódásának esélye.
Túl azon, hogy Magyarország minden nemzetközi fórumon a békét szorgalmazza és igyekszik elejét venni az eszkalációs folyamatoknak, a kormánynak van egy elsődleges, minden szempontot felülíró kötelessége: a magyar emberek biztonságának garantálása.
Ezt a feladatot szem előtt tartva az elmúlt napokban összesen 165 Libanonban tartózkodó magyar állampolgárunkkal vettük fel a kapcsolatot telefonon vagy elektronikus úton. Miután megerősítést nyert, hogy valamennyien jól vannak, felajánlottuk számukra segítségünket a lehető leggyorsabb és legbiztonságosabb hazatérésre, amelyet a Magyar Honvédség gépe biztosít a számukra.
A lehetőséggel végül tizennyolc magyar állampolgár élt, köztük hét gyermek, valamint ezen magyar családok közvetlen hozzátartozói.
Sajnos nem ez az első ilyen típusú művelet, amit végrehajtunk a térségben, ezért a már bevett gyakorlatnak megfelelően értesítettük a szövetségeseinket is a magyar akcióról és jeleztük nekik, hogy segítséget tudunk nyújtani állampolgáraik hazajuttatásában.
Mindezen erőfeszítések eredményeként, ezekben a percekben elhagyta Libanon légterét a Magyar Honvédség gépe, fedélzetén tizennyolc magyarral és tizenegy külföldivel, köztük öt cseh, egy francia és egy szlovák állampolgárral.


Új nap, új csaták! Ria-ria Hungária!❤️❤️❤️
A tűzoltóautók arra is képesek, hogy a tűzfészkeket közvetlen közelről oltsák el.
Íme, a baloldal nyáron is uszít! Ungvári Krisztián halálos fenyegetést küldött: "Takarodjatok a gecibe szarházi banda. Halál rátok." FELJELENTVE!
👎 (Vajon a DK küldte vagy a Tisza?) - Ezek ugyanazok,…
Tranzit - “Közösség, hagyomány, szabadság.”
️Nyár közepén is kell és tudunk foglalkozni a politikával. - Tuzson Bence a Tranzitról.
👉Gyere el és légy részese a közösségünknek!
Augusztus van, a barack szezonja. Én szeretem ha kicsi vagy nagy, ha lapos vagy gömbölyű és azt is ha kopasz vagy szőrös. Ez mind mind a most érő barack. A hazai most érik, most finom, most kell…
Hajrá Magyarok !!!
MI LESZ ITT ESTE?! 

3️⃣ magyar döntő: a férfi kardcsapatért, Milák Kristófért és Németh Nándorért izgulhatunk. 
Szanyban megújult a Béke utca. 
️ A folytatás irányát az útjelző tábla mutatja.
Hajrá, Szany! Hajrá, Rábaszentandrás! 


4️⃣6️⃣ főből
és 1️⃣3️⃣ járműből
álló magyar
tűzoltócsapat utazik a tűzvésszel sújtott Észak-Macedóniába
️
Magyar
tűzoltók
is részt vesznek az észak-macedóniai erdőtüzek oltásában!
Csatlakozz Te is Magyarország legnagyobb, hazájukat szerető és annak megőrzéséért, gyarapodásáért tenni akaró fiatalokból álló, politikai ifjúsági közösségéhez!