A Gondosóra eddig több mint 1️⃣0️⃣ ezer életet mentett meg, és 2️⃣0️⃣0️⃣ ezer hétköznapi ügyben segített
.
Budapest kitakarítása a Városháza kitakarításával kezdődik.
Egy európai fővárosokra kiterjedő kutatás rámutatott arra, hogy a környező nagyvárosok lakosai közül a budapestiek a legelégedetlenebbek városuk tisztaságával.
Erre Karácsony Gergely leszereltet 3000 fővárosi kukát, és elvon 2 milliárd forintot a város köztisztaságáért felelős cégétől.
A budapestiek nem szemetes terekre, nem koszos utcákra vágynak, hanem otthonos és élhető Budapestet szeretnének, ahol tiszta, rendezett körülmények között élhetnek.
Budapesten változás kell!
A Gondosóra eddig több mint 1️⃣0️⃣ ezer életet mentett meg, és 2️⃣0️⃣0️⃣ ezer hétköznapi ügyben segített
.
️Mi továbbra is a béke pártján állunk! 
A háborút el kell kerülni. Ha kitört, minél hamarabb véget kell neki vetni.
Ez egy általános keresztény alapállás.
- Orbán Viktor -
Június 9️⃣-én válasszunk békepárti képviselőket
️
Küldjünk józan és békepárti képviselőket Brüsszelbe, akik azért fognak dolgozni, hogy az európai embereknek, köztük a magyaroknak
is jobb és…
Megnyílt az Aranymonostor Látogatóközpont Bugacon. A kiállítás a közelben feltárt kincsek segítségével mutatja be az Árpád-kori Magyar Királyság rejtett titkait. Látogasson el Ön is a történelmi…
Te melyik helyen kapcsolódnál ki szívesebben egy forró, nyári napon?
1️⃣ Karácsony Gergely Városháza parkolójában?
2️⃣ Vagy a Városligetben?
️ Szerintünk a válasz egyértelmű, de mégis fel kell tennünk a…
Tomaji útravaló…
Június kilencedike fontos dátum, hiszen egy választási lehetőséget ad arra, hogy új fejezetet nyissunk egy település életében.
Olyan Tapolcát szeretnénk, amely az adottságaihoz mérten fejlődik, betölti…
Változásra van szükség Ajkán!
️