A kormány számára fontos, hogy az egészségügyi dolgozók megkapják a megérdemelt társadalmi és anyagi elismerést, illetve megfelelő munkakörülmények között végezhessék munkájukat, továbbá hogy folyamatosan emelkedjen az egészségügyi ellátás színvonala.

2010 óta több mint két és félszeresére nőtt az egészségügyi költségvetés Magyarországon, amely 2022-ben közel 3000 milliárd forint volt. Sorra újulnak meg a kórházak a fővárosban és vidéken is, ahogy folyamatos a háziorvosi rendelők fejlesztése, amiben nagy hangsúlyt kap a Magyar Falu Program.

️ Az egészségügyben többkörös béremelés van, legyen szó orvosokról vagy az egészségügyi szakdolgozókról. A szakorvosok többszörösét keresik annak, mint 2010-ben, legutóbb januárban emelkedett a bérük.

️ A kormány arról is döntött, hogy a háborús helyzet ellenére az ápolói béremelést is folytatja. Az egészségügyi szakdolgozók, vagyis az ápolók bére 2010 óta már több mint duplájára emelkedett. Idén júliusban, majd jövő év márciusában újabb ápolói béremelés következik.

Idén forgalomba áll 33 korszerű mentőautó, melyre a kormány 1,5 milliárd forintos támogatást biztosított. Ezzel már hat év alá csökkent mentőautók átlagéletkora!

Napló/1947: Az M5 televíziós csatorna stúdiójában, a Fülszöveg című műsorban Bán János készített interjút. Előtte a sminkes szobában próbáltak javítani rajtam.

Szeretettel várjuk Ferenc pápát és a misére érkező zarándokokat!
Ma reggeltől a Szabadság téren egy kültéri kiállításon csodás fotókat láthat bárki a magyarországi vallásturizmus zászlóshajóiról,…

Magyar vállalatok összesen 35 millió dollárért Laosz legmodernebb hús- és halfeldolgozó üzemeit építették meg:

️három vágóhidat,
️egy hal-
️és egy narancsfeldolgozó üzemet.

Ezek nemcsak jelentősen…

Elkészült a budapesti atlétikai-vb versenypályája

Már csak az utolsó simításokat végzik az augusztusi világesemény fő helyszínén.

A sportközpont több, mint 3️⃣5️⃣ ezer férőhellyel várja majd a…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média