Újra itt a Honvédelmi Tábor

Már lehet jelentkezni - 12 és 18 év közötti fiataloknak - a Magyar Honvédség tematikus táboraiba.
👉 Több turnusban, 48 helyszínen, 16 tematikában, 5 napon keresztül ismerkedhetnek az érdeklődők a honvédelem alapjaival, egyúttal belekóstolhatnak a katonaéletbe.

👉 Alaki fogások, paintball, airsoft játékok, légpuska lövészet, egészségügyi ismeretek, tereptan, tájékozódás, túlélési ismeretek, testnevelés és sport vetélkedők és ügyességi versenyek színesítik a táborok életét.

Fotók: Honvédelmi Tábor

💪 Teljes energetikai felújítás valósult meg Baján a Déli ASzC Bereczki Máté Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskolában.

A 4️⃣0️⃣2️⃣ millió forintos összköltségű beruházás keretén…

Készülünk az önkormányzati és az európai parlamenti megmérettetésre. Veszélyben a békénk, veszélyben a keresztény-nemzeti kultúránk, veszélyben az európaiságunk, veszélyben a biológiai létünk. Mi,…

Aki fizeti a számlát, az rendeli a nótát.

A dollárbaloldal 4 milliárd forintnyi dollárért cserébe, hűen képviseli a gazdái érdekeit.

Nemet mondtak a békére, igent a szankciókra és az amerikai dollárokra…

Találkoztam ma reggel Hadházy és Hajnal képviselő urakkal a munkahelyem előtt. Mondtam nekik, hogy most vittem be a gyerekeket az oviba, s szívesen elviszem őket is.
Szép napot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média