Árstop razzia a magyar családok érdekében.

A kormány a létfontosságú élelmiszerek árának befagyasztásával segíti a magyar embereket a brüsszeli szankciók okozta inflációs környezetben is. Ennek ellenére sajnos sokszor előfordul, sokan tapasztalják, hogy az árstopos termékek hiányoztak a boltok polcairól.

A kormány ezért átfogó fogyasztóvédelmi razziát indított. Közel félezer üzletben volt ellenőrzés, ami a megszokott két és félszerese. Ami az eredményeket illeti: megközelítőleg 360 olyan üzlet volt, ahol valamilyen problémát észleltek, így itt fogyasztóvédelmi eljárást is indítottak, a bírság összege pedig akár 3 millió forint is lehet.

A kormány határozottan cselekszik, mindig az emberek érdekében, nehéz helyzetben pedig duplán is igaz ez!

️🪖A magyar légierő nemcsak a balti légtér védelmében vesz részt sikeresen, hanem immár kilencedik éve Szlovénia légi biztonságát is vigyázza, Olaszországgal közösen.

️ Délnyugati szomszédunkkal…

A helyzet egyszerű: a baloldali pártokat és azok vezetőit külföldről fizették.

A baloldal és Brüsszel válságkezelése: a nehéz időkben is elvesznek az emberektől.

A magyar kormány válságkezelése: a nehéz időkben támogatjuk a magyar embereket.

Jeyhun Bayramov külügyminiszterrel alig egy hete találkoztunk Budapesten, ahol megegyeztünk, hogy új szintre emeljük az országaink közötti együttműködést. Ennek jegyében ma már Bakuban folytatjuk a…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média