Ma van a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások Emléknapja. Emlékezzünk az áldozatokra Pásztor Piroska, egykori rab megrendítő visszaemlékezésével.

„1945. január havában eljöttek értem, hogy menjek a községházára segíteni, dolgozni. Egy félóra múlva közölték, hogy 2 hétre megyünk cukorrépát ásni, üzenjünk haza, hozzanak 2 hétre ennivalót, dunnát, párnát, ruhaneműt, meleg holmit, jó lesz egy kis élelem az útra. Hát erre teljes felháborodás volt. Fél óra múlva a szegény édesanyám 3 zsák holmival megjelent az ajtó előtt, de már csak a vasrá-cson át tudtunk beszélgetni, egymáshoz sem engedtek. Úgy bántak velünk, mintha valami bűnözők lettünk volna. Pár óra múlva a tiszaluci iskolához érkeztünk, összefagyva, meggémberedve. Ott voltunk néhány napig. Édesapám mindent megtett, hogy segítsen, mindent megpróbált. Eljött oda a parancsnokhoz. Azt mondták, csak testvérrel lehet kicserélni, kimenteni, [de eredménytelenül]. A vonat megindult, már csak annyit láttam, hogy [Édesapámat] a kocsis húzza a havon, de hogy él, vagy hal, arról semmit nem tudhattam. Szegény édesanyám annak következtében, hogy engem elhurcol-tak, megbetegedett, kissé elborult az elméje. Édesapám is súlyos beteg volt, visszatérésem után egyetlen hónapig élt még, de legalább mégis találkozhatott velem. Édesanyám 9 évet élt még elbo-rult elmével, olykor-olykor kitisztulva, de soha el nem fogadott gyermekének. Azt mondta, hogy én Oroszországban vagyok, engem csak egy jóakarójának hitt, aki segít rajta.”

Pásztor Piroska