A nyelvvizsga és a KRESZ-vizsga megszerzésében is számíthatnak ránk a fiatalok.
Felvételi többletpontok járnak az önkéntes katonai szolgálatért
A Magyar Honvédség segít azoknak a fiataloknak, akik kénytelenek halasztani a felsőfokú tanulmányaikat és szeretnének megismerkedni a honvédséggel és a katonai szolgálattal. A szeptember 5-én induló önkéntes katonai szolgálat két hónap alapkiképzésből és négy hónap szakkiképzésből áll.
Ha valaki legalább fél évre szerződik, akkor 16 vagy 32, de további fél év meghosszabbítással akár 64 többlet pontot is szerezhet a felsőoktatási felvételi rendszerben, amely előnyt jelent a következő felvételi időszakban. A résztvevők a fél éves képzési időszak alatt kereshetnek is, valamint a jó fizikum mellett életre szóló barátságokra és izgalmas kalandokra is szert tehetnek.
A jelentkezők az önkéntes katonai szolgálat során olyan speciális képzéseken vehetnek részt, mint az ejtőernyős, a búvár vagy a különleges lövész felkészítés. A többletpontok megszerzéséért minimum fél évet kell vállalni, ami további 6 hónappal meghosszabbítható. Ezek után akár a szerződéses jogviszony is választható, melynek keretében hosszabb távra is a honvédség csapatának tagjává válhatnak a fiatalok.
Fotó: MTI
A nyelvvizsga és a KRESZ-vizsga megszerzésében is számíthatnak ránk a fiatalok.
Zala vármegye az innováció fellegvára lehet, hiszen a közép-európai jelentőségű tesztpálya mellé már most számos további innovatív piaci szereplő telepedett meg, és továbbiak megjelenése is várható –…
Vivien Keszthelyi és David Schumacher official autóversenyzők is az MCC Feszt programjait választották szombaton. Örülök, hogy kinéztetek a fesztiválra! ✌️
“Magyarországnak közösségi, sőt nemzeti ambíciói vannak. Nemzeti, sőt európai ambíciói is vannak.
👉 Ezért nekünk a most következő nehéz időszakban, hogy megőrizzük a nemzeti ambícióinkat, együtt…
️
Csúcson a foglalkoztatás: mind a létszám, mind a dinamika az előzetes várákozáson felüli. Tegnap az M1 Ma reggel c. műsorában ezt elemeztük: https://hirado.hu/belfold/video/2022/07/30/ksh-4-millio-…
A nagycsaládos gázár-kedvezmény nem jár automatikusan, igényelni kell.
Művészetek Völgye 2022. Közösségi művelődés, zene, irodalom, képzőművészet, népművészet, gyermekjátszóház, ízek, műfaji sokszínűség = Kapolcs. Újra együtt! 👍🙏
Szuper lett a Sziget-kék!
Megnyitotta kapuit a hatalmas, megelevenedett mesevilág a Nagyerdő közepén, amelyet Szabó Magda műve ihletett. Mától az év mindegyik napján várja a vendégeit. Minden…
Kirándulni jó
Mi egy életfát látunk magunk előtt.