Folytattuk a megbeszéléseket a Pilis-Dunakanyar településvezetőivel.
Ma délután Budakalászalpolgármesterével, Forián-Szabó Gergellyel és Péterffy Gábor kabinetvezetővel találkoztunk, áttekintettük a…
A történelem során mi, magyarok számtalanszor bebizonyítottuk, hogy együtt minden nehézséget képesek vagyunk leküzdeni. Kihívásokból pedig ebben az évtizedben sem lesz hiány. Amikor próbára tett minket a koronavírus-világjárvány, az egész nemzet összefogott és a járvány elleni küzdelem mellett megvédtük a munkahelyeket, a családok megélhetését. Amikor pedig végre fellélegezhettünk volna, megtörtént, amire senki sem számított: Európában háború tört ki.
Mi, magyarok ismét összefogtunk és segítettünk, a mai napig segítjük a háború elől menekülő embereket. Habár a mi életünk sem problémamentes, hiszen Ukrajnával szomszédos országként hazánkat folyamatosan fenyegeti a háború fizikai közelsége, valamint a háború okozta inflációs környezet és az Oroszország ellen bevezetett, hibás szankciós politika közvetlenül hat az életünkre, mégsem szabad félnünk.
Az elmúlt tizenkét évben bebizonyosodott, hogy a nemzeti öntudatunk, az egymásba vetett bizalmunk és az összefogásra való képességünk olyan erőt jelent, amely minden akadály leküzdésére képessé tesz minket. Nem túlzás tehát azt tűzni célul magunk elé, hogy az elmúlt évtizedben szerzett gazdasági eredményeinket megőrizzük, sőt, saját nemzeti érdekeinket szem előtt tartva és nem engedve a külső nyomásnak, 2030-ra a mostaninál is erősebben kerüljünk ki ebből az évtizedből.
Folytattuk a megbeszéléseket a Pilis-Dunakanyar településvezetőivel.
Ma délután Budakalászalpolgármesterével, Forián-Szabó Gergellyel és Péterffy Gábor kabinetvezetővel találkoztunk, áttekintettük a…
️2024 őszétől átalakítjuk a felsőoktatási felvételi rendszert és megszüntetjük a nyelvvizsga-kötelezettséget
️
A Kormány egy új, egyszerűbb, rugalmasabb felvételi rendszer alapját fogadta el, amely…
Brüsszel a háborús gazdaság irányába halad. Ha ezen az úton megyünk tovább, abból nagy baj lesz.
🟠 A kormány új stratégiát javasol.
Brüsszel a háborús…
Cseresnyés Péter képviselőtársamnál is jártam Nagykanizsán.
Számos fontos Nagykanizsát és térségét érintő kérdés került szóba.
2024 őszétől átalakítjuk a felsőoktatási felvételi rendszert és megszüntetjük a nyelvvizsga-kötelezettséget
️

Júniusban a foglalkoztatottak száma rekordmagasra, 4 739 000 főre emelkedett.
Ezzel párhuzamosan a munkanélküliségi ráta a járvány előtti szint alá javult.
👷📈A magyar munkanélküliségi arány továbbra…
Album Bécs
Szép volt, fiúk! 👍⚽
4:1-re nyert, így továbbjutott a Ferencváros a Slovan Bratislava ellen a BL-selejtező visszavágóján!
Gratulálok!
A legédesebb. 
A Magyar Hadsereg olyan lelki ívre fog kerülni, amikor érdemes lesz magyar katonának állni.