A Hunyadi János, Kapisztrán János és Szilágyi Mihály vezette 30 ezer keresztény hős 566 évvel ezelőtt ezen a napon mért megsemmisítő vereséget a törökökre. Ez a magyar hadtörténelem egyik legjelentősebb győzelme, amikor a magyar sereg 70 évre megállította a törökök további terjeszkedését.

Kiállásuk bennünket azóta is kötelez, Európának példát mutat. Ma az a feladatunk, hogy meglegyen bennünk a bátorság minden ellenséggel szemben. A válságok és a háborúk korában ugyanis szükség van egymás erősítésére, az összetartozásra, amely dicső eleinket is fűtötte.

Szóljanak a harangok minden délben és emlékeztessenek a nándorfehérvári diadal hőseire!

HELYZET/JELENTÉS a Pilis-Dunakanyar számára

Ezúttal térségünk vízellátásáról szeretnék beszélni.

Tovább tart a durva hőség, több településen életbe lépett az első fokú vízkorlátozás. Ez azt jelenti,…

Csakúgy mint 566 éve hőseink, Magyarország ma is meghatározó szerepet játszik három fontos dologban: az európai nemzetek kulturális értékeinek védelmében, a közös keresztény hagyományok megóvásában és…

Ma a nándorfehérvári hősökre emlékezünk, akik világraszóló diadalt arattak a túlerővel szemben.

Ahogy akkor, úgy most is nagy veszély fenyegeti hazánkat. Mi azonban minden erőnkkel azon leszünk, hogy…

Amiért a harang szól... Ha Európa már el is felejtette, legalább mi emlékezzünk rá!

A nándorfehérvári diadal a magyar–török háborúk kiemelkedő eseménye volt, amelynek során a keresztény hadak 1456.…

Zöld istállóban fekete lovak piros szénát esznek. Mi az?

A magyar dinnyének nincs párja - a nyarunk pedig elképzelhetetlen nélküle. Azokhoz mentem el Baranya megyébe, az Ormánságba, akik egész évben a…

Gratulálok minden felvételt nyert hallgatónak!

Szeptembertől vár valamennyiőtöket a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kara!

Az a nünükéje egy ideje az Európai Bizottságnak, hogy mindent központosítani kell Európában, mert a brüsszeli szakik jobban tudják mit kell tenni, mint a tagállamok

Szerdán kiállt a kamerák elé a…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média