Hajrá, Dél-Buda! Hajrá, Németh Zsolt!

A politika az értékek csatája is. Ezeket - jó esetben - az ember nem váltogatja egyik választási ciklusról a másikra, annak megfelelően, hogy a pillanatnyi érdekei mit kívánnak.

Németh Zsolt hosszú évtizedek óta világos értékek mellett politizál: küzd a kisebbségek jogaiért, kiáll a keresztény értékek védelme mellett és egy szabad, magára büszke Magyarországért dolgozik.

Rutinos politikus, akinek megvan a tudása, kapcsolati rendszere, hogy előre mozdítsa Dél-Buda ügyeit, ami az otthona is. Igazi lokálpatrióta, családja, életének minden apróbb, nagyobb szála ide köti. Nem messziről jött ember, ismeri az itt élők problémáit.

Olyan képviselőre van szüksége a Budafok-Tétényben, Albertfalván, Kelenföldön és Kelenvölgyben élőknek, akinek mind a tapasztalata és hozzáértése, mind pedig feddhetetlensége vitán felül áll. Németh Zsolt ilyen.

Képviselő úrral és csapatával az aláírásgyűjtés mellett megnéztük az új Etele Plázát, a volt pályaudvari épületet, ami a Közlekedési Múzeum révén hamarosan nem csak új külsőt, de új funkciót is kap, és egy gyors fagyira is volt idő egy, a helyiek által is kedvelt cukrászdában.

Sok sikert, képviselő úr!

Jövőbe mutató fejlesztések a Debrecenben történő beruházások !

A BMW gyár megtekintése során elmondhatom, hogy látványosan és jól haladnak az építkezési folyamatok. Nagy öröm számomra, hogy nem csak…

Jó hangulat, és rengeteg fiatal!

Már zajlik az első Bácska Kupa E-Sport Bajonkság az Eötvös József Főiskolán. Én is kiprobálhattam magam a játékosok között, de az eredmények alapján ez már nem az én…

Többszáz helyszínen országszerte zajlik az aláírásgyűjtés.

2010-ben sikeresen lezártuk a kudarcos Gyurcsány-korszakot. Most, 12 évvel később ugyanazok akarnak visszatérni a hatalomba, akik egyszer már…

Az ellenzék szerint az ország romokban van. A hitelminősítők viszont látják a valóságot: a gazdaság prosperál és ez az embereknek is jó!

👍 A Moody's Baa2 -re emelte Magyarország minősítését, a…

️FelminősítésAz mi
️ Mindig művészet MAGYARRÓL MAGYARRA lefordítani egy hitelminősítő szakmai közleményét.
️ Próbáltam érthetően leírni, miért minősítette fel a magyar gazdaságot a Moody's nevű cég…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média