Itt maradni!

Ez a felirat áll a bejrúti kikötő melletti épületen, ott ahol tavaly a több ezer emberéletet és sebesülést okozó robbanás történt. A detonáció miatt több mint háromszázezer lakás sérült meg. A kilátástalan helyzetbe került családok közül többen is külföldön kerestek új hazát, hiszen az egyébként is államcsőd szélen álló Libanonban nem látták a jövőt.

A magyar kormány hosszú évek óta azonos álláspontot képvisel: nem a bajt kell elhozni, hanem a segítséget kell oda vinni, ahol arra szükség van. Így Libanonba is, ahol 300.000 ember veszítette el az otthonát. Mi most két olyan lakásban jártunk a 638-ból, ami magyar támogatással újult meg. Két olyan családdal találkoztunk a 638-ból, akiknek megadtuk a reményt és a lehetőséget, hogy itt, Libanonban, a szülőföldjükön maradjanak.

Libanon migrációs szempontból is egy időzített bomba, hiszen a 2 millió szír menekültön túl további milliók vannak az országban, gyakorlatilag indulásra készen. Ezért fontos minden olyan segítséget megadni, ami stabilizálja az országot. A Hungary Helps - Magyarország segít ebben segít. Magyarország segít! - Azbej Tristan ن

2006. október 23-án ott voltam az Astorián, két méterre vágtattak el mellettem a lovasrendőrök. Soha nem felejtem el azt a napot!

Ezért mentem el Egerbe, hogy megnézzem a vándorkiállítást, ami megrázó…

Ma 138 éve mutatták be Madách Imre Az ember tragédiája címá művét. A magyar dráma napján tisztelgünk előtte és a magyar dráma és irodalom előtt.

„Egy felújítás otthon sem könnyű. Hát még a mi közös otthonunkban.” – olvashatjuk Karácsony Gergely magyarázkodását a fővárosi dugók miatt egy sok millió forintos plakátkampány hirdetésein.
Legyünk…

A családi adókedvezmények révén idén minden eddiginél nagyobb összeg, 380 milliárd forint marad a családoknál!
️Míg Gyurcsányék semmibe vették a magyar családokat, megszüntették az otthonteremtési…

Nincs más ellenszere a halálos vírusnak, mint a védőoltás, ami már bizonyított! 👉 A cél az, hogy minél több ember beoltassa magát! Ez a kulcsa a gazdaság újraindításának is!

Az oltás működik. Ha elég honfitársunk lesz beoltva, akkor nem kell visszatérnünk a zárásokhoz, a maszkviseléshez!

Vejkey Imre KDNP-s képviselő parlamenti felszólalása

A hazai baloldal és brüsszeli szövetségeseik, valamint az LMBTQ propagandát kiszolgáló NGO-k egész sora zúdított össztüzet Magyarországra, azért mert kimondtuk: A magyar…

"Az igaz virul, mint a pálmafa, magasra nő, mint a libánoni cédrus.
Az ÚR házában vannak elültetve, ott virulnak Istenünk udvarain.
Öreg korban is sarjat hajtanak, dús lombúak és zöldek maradnak, és…

🙏 Szívmelengető fogadtatásban volt részünk Aintourában, a magyar támogatásból újjáépített Philokalia keresztény oktatási és kulturális központban. Betekinthettünk a gyerekek mindennapjaiba, láthattuk…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média