Ökotantermet avattunk Gödön, a Németh László Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola udvarán.

️ Több mint 3 millióan szavaztak a kormánypártok listájára
Köszönjük mindazoknak, akik éltek a demokratikus jogukkal, hogy az ország jövőjét meghatározó döntésben részt vegyenek. A felhatalmazása a jelenlegi Országgyűlésnek és a majd megalakuló kormánynak kifejezetten erős: több mint 3 millió 60 ezren szavaztak a kormánypártok listájára.
️ A kormány mindaddig működik, amíg az új kormány nem alakul meg
Addig valamennyi miniszter a saját hatáskörében látja el a feladatát. A közjogi helyzet egyértelmű és világos: a kormány megbízatása az új Országgyűlés alakuló üléséig tart. A miniszterelnök tárgyalásokat folytat az új kormány megalakításáról, az eredményt ő fogja közölni a nyilvánossággal.
A koronavírus intenzitása csökken, a megbetegedések számától szinte már függetlenül lényegesen alacsonyabb a súlyos megbetegedések aránya, de ettől a vírus még nem tűnt el. A járványhelyzet kapcsán az Országgyűlés el fogja fogadni a veszélyhelyzetből való kivezető törvényt, így a járványhelyzet miatt elrendelt veszélyhelyzet május 31-el megszűnik.
️ A háború esetében is cselekvőképes kormányra van szükség
A jelenlegi rendelkezésre álló adatok szerint a háború akár évekig is eltarthat. A kormány az Alaptörvény módosítását kezdeményezi, hogy a kormány cselekvőképessége a szomszédságunkban folyó háború esetén is biztosított legyen. Ezért a veszélyhelyzetnek az alaptörvényben rögzített tényállását ki fogjuk egészíteni humanitárius katasztrófa, illetve szomszédos országban zajló háborús konfliktus esetére.
A déli határ védelmére eddig 600 milliárd forintot, az ukrán menekült helyzet kezelésére 40 milliárd forintot kellett fordítanunk, ebből összesen 2 százalék az, amit különböző forrásokból az Európai Uniótól kaptunk meg. A déli határon érkező migránsok ellátására kaptunk korábban 4 milliárd forintot, ami ezekhez az összegekhez képest látszik, hogy minimális. Ezt az ukrán menekültek elszállásolására, ellátására és iskoláztatására fogjuk költeni.
️ A magyar gazdaság minden nehézség ellenére is stabil lábakon áll
Valamennyi árstop esetében a kormány döntést fog hozni. Ezek az intézkedések beváltak és jelentős mértékben hozzájárultak ahhoz, hogy az inflációt mérsékeljük. A négy árstop 4,4 százalékkal mérsékelte az inflációt, ami ezek nélkül 13 százalék lenne. Mi továbbra is nagyon fontosnak tartjuk, hogy amennyire lehet - az egész világban megindult inflációs spirál mellett -, mérsékeljük az inflációt a kormányzati intézkedésekkel.
Szintén fontos előrelépés van abban az európai uniós fejlettségi rangsorban, amit az Eurostat, az Európai Unió statisztikai hivatala készít. Ebben Magyarország 7 országot előz meg. Az Európai Unió átlagos fejlettségi szintjének 76 százalékát sikerült elérni. Mögöttünk van most már Bulgária, Görögország, Szlovákia, Horvátország, Lettország, Románia és Portugália is. A lengyelek vannak előttünk, akiknél 76,9 százalék ez a mutató.
Magyarországon a beruházási ráta alakulása a második legjobb Európában, ami 27,1 százalék. A járvány előtti időszaknál is kevesebb az álláskereső, ami azt eredményezi, hogy Magyarországon 3,6 százalék a munkanélküliség, a foglalkoztatottság pedig közelít a 4,7 millióhoz. A kiskereskedelem felülmúlta a 2020-as és a vendéglátás a 2019-es szintjét. Ez is jól mutatja, hogy a magyar gazdaság alapjai kifejezetten stabilak.
️ Hatalmas segítségnyújtás jellemzi a magyar embereket
Sok hete zajlik megfeszítetten az a munka, amivel a hazánkba érkező háború elől menekülőket segítjük. Február 24-e óta ma reggelig több mint 620 ezren érkeztek az ukrán vagy a román határszakaszon Magyarországra. Köszönjük mindazoknak a munkáját, akik az elmúlt hetekben a nap 24 órájában folyamatosan segítenek.
Ökotantermet avattunk Gödön, a Németh László Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola udvarán.

Átvették megbízóleveleiket szerdán az Országházban az április 3-i országgyűlési választáson országos listáról mandátumot szerzett képviselők, valamint a nemzetiségi szószólók is.
Bár a járványhelyzet miatt elrendelt veszélyhelyzet május 31-el megszűnik, az alaptörvény kiegészítésével felkészülünk háborús veszélyhelyzetekre is.
Az elmúlt hónapokban keresztül-kasul bejártam az országot, hogy beszámoljak az eredményeinkről és kérjem a kormánypártok számára a magyar emberek további bizalmát. Út közben, találkozások, előadások,…
Történelem 
Orbán Viktor vatikáni látogatásán újra meghívta Ferenc pápát Magyarországra. A családok védelme a közös nevező a két állam között.
Mi mindannyian azt gondoljuk itt Rómában, a Vatikánban és Budapesten is, hogy a korunk legfontosabb közössége a család.
Ez a végső mentsvár és a végső menedék a modern ember számára, ezért minden…
Megérkeztünk Rómába!

Orbán Viktor miniszterelnök választások utáni első külföldi útjaként ma hivatalos látogatást tett a Vatikánban, ahol magánkihallgatáson fogadta őt Ferenc pápa.
: Vatikáni Média