Több mint 1000 év!

Már csak ha kimondja, abba is beleszédül az ember. Főleg, ha arra gondolunk, hogy egy maroknyi, pár százezres népcsoport, a legendák és a mondák ködébe vesző és ott tovább élő elszántsággal, kitartással és reménnyel vágott bele abba az ország- és nemzetépítő feladatba, amely megteremtette itt, Európa közepén a mai Magyarországot és a magyar nemzetet.

„A probléma Szent Istvántól Kazinczyn és Széchenyin át mind a mai napig állandóan az volt, hogy a magyar őseredetit és a nyugati kultúrbefolyást okos arányban kell keverni.” – írta Klebelsberg Kunó 1929-ben. De vajon hol van ma a Nyugat? Hiszen az egykori Nyugat épp lemondani készül az évezredes örökségéről. Arról, hogy az élet túlmutat önmagán, hogy otthonra elsősorban a nemzeteinkben találhatunk.

Hogyan is írta Szent István híres Intelmeiben? „Az én szokásaimat pedig, melyekről látod, hogy a királyi méltósággal összeférnek, a kétkedés minden béklyója nélkül kövessed. Mert nehéz lesz megtartani e tájon királyságodat, ha szokásban nem utánzod a korábban királykodó királyokat. Mely görög kormányozta a latinokat görög módra, avagy mely latin kormányozta a görögöket latin módra? Semelyik. Ezért hát kövesd szokásaimat, a tieid közt kimagasló így leszel, s az idegenek dicséretére szert így teszel.”

A mi küldetésünk tehát nem kevesebb, mint megőrizni az államalapító Szent István örökségét, védeni azt, amely ezeréves harc, győzelem és áldozat után ránk maradt.
„Ezredéves történelmünk bizonyságul szolgál, hogy nem vagyunk gyermek nemzet” – Kossuth után szabadon mondhatjuk: nem kell máshol rólunk dönteni. Csak itthon, nekünk magunknak.

„És annyi balszerencse közt, oly sok viszály után” – újra lehetőséget adott a történelem arra, hogy összefogva, nézeteltéréseinket félretéve újra egy nemzetként ünnepeljünk és ragadjuk meg azt a reményt, amelybe kapaszkodva tovább építhetjük Szent István államát.

Boldog születésnapot, Magyarország!